Egyre magányosabbak a magyar szinglik

Tejszínhub

Eltelt egy újabb év a világjárvány árnyékában, de 2021 második felétől az oltásnak köszönhető újranyitás miatt kicsit fellélegezhettek az egyedülállók is és újra merészebben vághattak bele a társkeresésbe. De vajon elégedettebbek a magyar szinglik az életükkel a párkapcsolati státuszuktól függetlenül? A Randivonal.hu társkereső oldal ismét elkészítette kérdőíves felmérését, hogy kiderüljön, 2021-ben hogyan érezték magukat a párjukat kereső egyedülállók.

 

A társkeresők aktuális boldogsági indexe a 2020-as évhez képest 4 százalékot zuhant és úgy tűnik jobban elzárkóztunk egymástól, ugyanis 2021-ben közel 10 százalékkal többen érezték úgy, hogy nincs kivel beszélniük. Ugyanakkor a helyzet nem teljesen reménytelen! Minden második egyedülálló nem érzi magát boldogtalannak amiatt, hogy egyedül kell megélnie a hétköznapokat. Továbbra is a Vas megyei társkeresőkre jellemző ez főként, illetve a kisebb településen élők sem érzik egyáltalán boldogtalannak magukat egyedülállóként.

A nemek tekintetében viszont továbbra is a férfiaknak megterhelőbb az egyedüllét és őket zavarja jobban, ha nincs kivel beszélniük, főleg a 30 alatti korosztály kétharmadát feszélyezi ez.

Habár az egyedüllétet tízből hat társkereső többnyire jól viseli, legalább ennyiüknek hiányzik a társasági élet, főleg a 30-40 éves korosztálynak. A tavalyi kutatásban még a 30 év alatti korosztályt érintette inkább a társasági élet kimaradása, ám hosszú távon úgy tűnik az Y generációra volt nagyobb hatással az elszigeteltség.

 

A szociális elzártság következményei

Az elszigeteltség viszont inkább erősítette a kapcsolatokat és a kitöltők közel 70 százalékának van kihez fordulnia, akár örömről, akár bánatról legyen szó. Egyedül a kisebb településeken élőknél alacsonyabb ez az arány.

A felmérés megerősítette a korábbi év eredményét és továbbra is a 30 alatti férfiak tűnnek a legsérülékenyebbnek kötődés szempontjából, mert ők azok, akik a legkevésbé érzik közel magukat valakihez. Ráadásul éppen ebből a korosztályból főként az általános iskolát végzettek érzik úgy, hogy társas kapcsolataik felszínesek, emiatt ők különösen ki vannak éhezve a társaságra.

A legmagányosabb megye idén Tolna lett, ugyanis a megyében élő, kérdőívet kitöltő egyedülállók több mint kétharmada érzi magát magányosnak.

 

Fotó: shotinraww/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA