Egy éve a járvány árnyékában: körültekintőbben takarít a magyar

Hírek

Egy évnyi járványvédekezés után az alapvető háztartási teendőkre is másként nézünk. Tarolnak a légtisztítók és a vezeték nélküli porszívók – az állandó otthonlét az igényeinket is átformálta. A MediaMarkt egy háztartási gépeket is forgalmazó partnerével összegyűjtötte, hogy milyen trendek hódítanak és mire figyeljenek a tavaszi nagytakarításra készülők.

 

Naponta kb. 24.000 alkalommal veszünk levegőt, derül ki egy nemzetközi kutatásból*, és az időnk 90%-át beltérben töltjük (bizonyítja a Levegő Munkacsoport 2013-as tanulmánya **). Mindez arra is rámutat, hogy a beltéri levegő akár 2-5-ször is szennyezettebb lehet, mint a kültéri. A levegő tisztán tartása pedig az elmúlt egy évben még inkább prioritássá vált azzal, hogy a legtöbb időt hasonlóan az otthonaikban kényszerültek eltölteni az emberek.

Nem csoda hát, hogy a légtisztítók kedvelt háztartási kiegészítőből egyenesen alapeszközzé váltak egyes otthonokban – hiszen a komolyabb technológiával rendelkező készülékekkel a levegőbe került vírusrészecskéket is semlegesíteni lehet. A MediaMarkt megfigyelései szerint a kereslet irántuk csak az előző évben 50%-kal ugrott meg, leglátványosabban 2020. márciusában, valamint a második hullám berobbanásával, novemberben.

Az egyik legfontosabb szempont egy légtisztító kiválasztásánál a szűrőtechnológia: ahhoz, hogy a levegőben rejtőző baktériumokat és vírusokat sikeresen el tudja távolítani, kettős szűrővel, vagy más típusú részecskeszűrővel kell rendelkeznie – ezeknek egy típusa a HEPA szűrő.

A HEPA szűrőbe jutott vírus-részecskék tulajdonképpen elvesztik életképességüket, mivel a szűrőben nincs már gazdasejt, így a légtisztító kb. 2 órán belül hatástalanítani tudja a szűrőbe*** bekerülő vírusok 99,9%-át. Kaphatóak ugyanakkor párásítóval kombinált légtisztító készülékek is, melyek amellett, hogy megtisztítják a beltéri levegőt, biztosítják a megfelelő páratartalom fenntartását is a szárazabb időszakokban. Az ideális páratartalom-tartomány 40-60% közöttire tehető, amely megakadályozza a baktériumok és penészgombák elszaporodását, így azok nem okoznak egészségügyi problémákat sem.

A levegő tisztaságának megőrzését továbbá segítheti az is, ha a padlót, szőnyegeket és kárpitokat rendszeresen tisztítjuk, megakadályozva, hogy onnan újra és újra felkavarodjon a por. A MediaMarkt úgy tapasztalja, hogy a vezeték nélküli, magasabb kategóriájú porszívók lettek az elsődleges takarítóeszközök a háztartásokban: „A 2020-2021-es adatokat tekintve azt látjuk, hogy 60%-kal nőtt ezen készülékek forgalma az előző évhez képest. Ez azt is jelenti, hogy a takarítási szokások átalakulnak” – összegezte a megfigyeléseket Puskás Zita, a MediaMarkt kategóriamenedzsere.

Bár a korábban a porszívók kiválasztásánál az elsődleges szempontok a magas szívóerő és motorteljesítmény voltak, a Philips megfigyelései szerint a vásárlók egyre inkább azt mérlegelik, hogy a takarítás hatékonysága hogyan növelhető (pl. hány mozdulatból mennyi kosz szedhető össze, és mi kerül vissza a levegőbe).

„Egy motorizált turbókefe és egy közepes szívóerő például jobb takarítási teljesítményt tud nyújtani, mint pusztán a nagy szívóerő. Továbbá a könnyű irányíthatóság – ezt jelenti a vezeték nélküliség , és az üzemidő is beléptek már az elsődleges döntési szempontok közé. Fejlesztőink a szívófejek esetén már olyan technológiákkal dolgoznak, melyek biztosítják azt, hogy a porszívózás húzó és toló mozdulata is hatékony legyen, ne csak a toló mozdulatok – hangsúlyozta Klaba Márk Dávid, a Philips Business Marketing Managere.  – Egy porszívó ugyanis rendelkezhet bármilyen kimagasló terméktulajdonsággal, ha azonban hátulról vagy oldalról nem szív a szívófeje, akkor minden második takarítási mozdulat felesleges. Emiatt a vezeték nélküli készülékek esetén minden második másodperc az üzemidőből nem hatékony.” – tette hozzá a szakember.

SOCIAL MEDIA