Egerben bővít a RUAG Aerostructures

Hírek

A repülőgépiparban jelentős szereplőnek számító, svájci székhelyű, repülőgépalkatrészek gyártásával foglalkozó vállalat március 1-jén nyitotta meg egri gyárát.

RUAG Aerostructures Tier 1 szintű beszállító, amely repülőgéptörzs-alkatrészek, szárnyelemek, mozgórészek, modulok és rendszerek gyártása terén nyújt szolgáltatásokat. Az egri terjeszkedést a növekvő igények, elsősorban a legnagyobb partner, az Airbusmegrendelései indokolják. A gyár megnyitásával egyidejűleg a vállalat bejelentette együttműködését a magyar kormányzattal, melynek keretében a RUAG Aerostructures új munkahelyek teremtését vállalja a régióban.

Az új gyárban a jövőben szerkezeti részegységeket fognak az Airbus és Bombardier részére előállítani, melyeket Oberpfaffenhofenbe, a vállalat németországi telephelyére szállítanak be. A beruházást a magyar kormány – a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével – egyedi kormánydöntéssel (EKD) támogatásban részesítette, emellett a fejlesztés magyarországi megvalósulását a HIPA a vállalat számára nyújtott teljes körű tanácsadói szolgáltatásával is segítette.

„A magyarországi új telephely létrehozása egy fontos stratégiai döntés eredménye: ahhoz, hogy a repülőgépiparban megőrizhessük top beszállítói pozíciónkat, feltétlenül szükséges a nemzetközi növekedés” – mondta el Dr. Alexander Toussaint, a RUAG Aerostructures divízióvezetője. „A svájci, németországi és a magyar egységek együtt egy jó költségmixet alkotnak, ami a vállalatot a globális piacon versenyképessé és kedveltté teszi az új partnerek körében Azokat a kapacitásokat pedig, amelyek az új egri gyár létrejöttével Oberpfaffenhofenben felszabadultak, ideálisan fel lehet használni az Airbus Single Aisle Programban, amelynek keretében a RUAG Aerostructures jelentős fontosságú részegységeket fejleszt és gyárt az A320-as család számára” – tette hozzá.

SOCIAL MEDIA