EB:döntő: Spanyolország negyedszer, vagy Anglia először

Tejszínhub

Ma este 9 órakor összecsap a spanyol és az angol válogatott a 2024-es EB döntőjében. A statisztika és az eddigi teljesítmény a spanyolok mellett szól. 

 

A június 14-én kezdődött németországi viadalon látottak alapján az egyenes kieséses szakasz két ágáról két, egymástól nagy mértékben eltérő játékfilozófiával rendelkező csapat jutott a fináléba, amely részben ezért is komoly izgalmakat ígér.
A spanyolok nagy iramú, közönségszórakoztató és még a semleges szurkolók számára is sokaknak szimpatikus futballal rukkoltak elő, csoportjukban mindhárom mérkőzésüket megnyerték, majd a nyolcaddöntőben Georgiát 4-1-re, a nyolc között a házigazda németeket hosszabbításban 2-1-re, az elődöntőben pedig a világbajnoki ezüstérmes franciákat ugyancsak 2-1-re verték.

Ezzel szemben a Gareth Southgate szövetségi kapitány által irányított és sokat kritizált angolok egy győzelemmel és két döntetlennel végeztek csoportjuk első helyén, majd a szlovákok elleni nyolcaddöntőt Jude Bellingham 95. percben szerzett látványos góljával mentették hosszabbításra, hogy aztán a ráadás első percében Harry Kane beállítsa a 2-1-es végeredményt. A negyeddöntőben szintén hosszabbításra kényszerültek Southgate tanítványai, sőt, Svájccal szemben egészen a tizenegyespárbajig jutottak, ott pedig a Háromoroszlánosok voltak pontosabbak. A Hollandia elleni elődöntőben gyakorlatilag először kényszerült rá Anglia arra, hogy valóban futballozzon, és kiderült, hogy a szigetországi együttes erre is képes: hiába kerültek hátrányba Bellinghamék már a 7. percben, Kane 11-esből hamar egyenlített, majd a csereként pályára küldött Ollie Watkins a 91. percben a döntőbe lőtte Angliát. Southgate csapata ráadásul valóban játszott is, így talán az addig elégedetlenkedő drukkereit is sikerült maga mellé állítania.

Luis de la Fuente szövetségi kapitány spanyol válogatottja ugyanakkor legalább annyira eltökélt a trófea megnyerését illetően, mint a rivális. Az ibériai együttesben az ifjú tehetségek lendülete és képességei egyelőre nagyszerű elegyet alkotnak a tapasztaltabb társak rutinjával és magabiztosságával.

Spanyolország a németekkel holtversenyben vezeti az Eb-címek örökranglistáját három-három diadallal, így a negyedik rekordot jelentene számára. Az elődöntőben a franciáknak betaláló és ezzel az Eb-k történetének legfiatalabb gólszerzőjévé előlépő Lamine Yamal szombaton ünnepli 17. születésnapját, a fináléban pedig a legfiatalabb futballista lehet, aki világesemény (vb, Eb) döntőjében pályára lép. Csapattársa, Jesús Navas ugyanakkor a legidősebb játékos lehet egy Eb fináléjában 38 évesen és 236 naposan, az eddigi csúcsot a német Jens Lehmann tartja, aki 38 évesen és 232 naposan védett a 2008-as, épp Spanyolországgal szemben elbukott döntőben.

A másik oldalon Kane válhat rekorderré, ha gólt szerez a berlini mérkőzésen. A Bayern München csatára egyelőre Alan Shearerrel holtversenyben az Eb-k történetének legeredményesebb angol játékosa, de ha betalál a spanyoloknak, akkor az már a nyolcadik gólja lesz kontinensviadalon.

Ami a várható összeállításokat illeti, egyedül a spanyoloknál van egy komoly hiányzó, mégpedig Pedri, aki a németek elleni meccsen sérült meg. Az ő helyettesítését azonban eddig is remekül oldotta meg Dani Olmo: az RB Leipzig középpályása – Gulácsi Péter és Willi Orbán klubtársa – a nyolcad-, negyed-, és elődöntőben is eredményes volt, ráadásul jó eséllyel pályázik a torna Aranycipőjére is. Az azonos gólszámmal állók között ugyanis a gólpasszok rangsorolnak, Olmo pedig a három találata mellett kettőt készített elő, míg a hozzá hasonlóan egyelőre háromgólos Kane gólpasszal még nem jelentkezett az Eb-n. Az angoloknál Gareth Southgate a legerősebb kezdőcsapatot küldheti pályára a berlini Olimpiai Stadionban.

A szigetországiak számára ráadásul plusz reményt adhat, hogy a sportstatisztikákkal foglalkozó Gracenote kimutatása szerint eddig három válogatott – a Szovjetunióé, Németországé, valamint Spanyolországé – volt képes két egymás utáni Eb-n döntőt vívni, de egyikükkel sem fordult elő, hogy mindkettőt elveszítse. Anglia a 2021-ben – részben Budapesten – rendezett kontinensviadalon, a Wembley Stadionban rendezett fináléban tizenegyespárbajban maradt alul Olaszországgal szemben.

A két válogatott 27. alkalommal játszik egymás ellen, ezek közül 13 mérkőzést az angolok, 10-et pedig a spanyolok nyertek, míg négy találkozó döntetlennel zárult. Legutóbb a Nemzetek Ligája 2018/2019-es kiírásának csoportkörében csaptak össze egymással és a Wembley-ben a spanyolok 2-1-re nyertek, míg Sevillában Anglia győzött 3-2-re. Európa-bajnokságon legutóbb 1996-ban játszottak egymással a felek, az akkori negyeddöntős meccsük 0-0-val zárult, tizenegyespárbajban pedig az angolok jutottak tovább.

„A jövőt nem ismerhetjük, de a lényeg, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, amire büszkék lehetünk. Úgy kell játszanunk, ahogy egy döntős csapattól elvárható. Eddig nagyon büszkék lehetünk a csapatra – szögezte le a szövetségi kapitány. – Nyugodtan várjuk a mérkőzést, s nem gondolom, hogy mi lennénk a favoritok. Egy Eb-döntőben többnyire nincsenek is esélyesek, most is ez a helyzet, hagyjuk meg ezt a fogadóirodáknak. Azt viszont kijelenthetjük, minden megvan a csapatunkban ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Csak az számít, hogy mi mit teszünk le asztalra és hogy jobbak legyünk. Ezért dolgoztunk eddig, és ha hozzuk a formánkat, győzünk.” – mondta az esélyekről Luis de la Fuente spanyol szövetségi kapitány.

„Sok megbeszélésen és csapatértekezleten vagyunk már túl, és mindig is hosszú távon gondolkodtunk. Továbbá néhány nagy mérkőzést lejátszottunk itt, az Európa-bajnokságon, ami tapasztalattal ruházott fel minket. A játékosaim egyébként is rutinosak, nekik már nem kell elmondani, mit jelent a vasárnapi csata, ösztönzés nélkül is tudásuk legjavát nyújtják majd fogalmazott Gareth Southgate angol kapitány, aki az ellenféllel kapcsolatban a következőket mondta: − Tudatosan játszó, egységes csapat a spanyol, játékosai magasan és intenzíven támadnak le, nagyon jól tartják a labdát. Ugyanakkor mi is jól csináltuk ezt az előző mérkőzéseken, a döntőben is ez lesz a célunk.”

Ha Anglia ezúttal sikerrel jár a fináléban, akkor a 11. ország lesz, amely Európa-bajnokságot nyer. Vb-t és Eb-t is eddig négy nemzetnek, az olasznak, a németnek, a spanyolnak és a franciának sikerült nyernie, az 1966-ban világbajnok angolok így ehhez ötödikként csatlakozhatnak. A berlini Eb-döntő vasárnap 21 órakor kezdődik a francia Francois Letexier sípjelére.

A várható kezdőcsapatok:

Spanyolország: Unai Simón – Carvajal, Le Normand, Laporte, Cucurella – Rodri, Fábián Ruíz – Yamal, Olmo, Williams – Morata

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Guéhi – Saka, Mainoo, Rice, Shaw – Bellingham, Foden – Kane

Az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Márkamonitor-összeállítás az MTI és a Nemzeti Sport alapján

SOCIAL MEDIA