Duplázta vezetőit a követeléskezelő

Karrier

Kettős ügyvezetéssel folytatja az EOS Faktor Zrt. Márciustól Lencsés Tamás, a Fedezetes követeléskezelési és ügyfélkapcsolati igazgatóság vezetője igazgatósági tagként és ügyvezetőként folytatja munkáját.

Március 1-től Thummerer Péter ügyvezető mellé csatlakozik Lencsés Tamás, így Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő cégcsoportjának magyarországi leányvállalata – hasonlóan a régióban működő többi EOS céghez – kettős ügyvezetéssel működik a jövőben. A szakember egyben az EOS Faktor Zrt. igazgatótanácsához is csatlakozik.

Lencsés Tamás 2017 szeptemberében érkezett az EOS Faktor Zrt.-hez, és csapatával rövid idő alatt komoly sikereket értek el, többek között jelentős szerepe volt abban is, hogy az EOS az elmúlt hat hónap során hajtotta végre eddigi legnagyobb értékű befektetéseit Magyarországon.

Thummerer Péter az EOS Faktor igazgatóságának elnöke elmondta: „Az előttünk álló időszak további befektetések lehetőségével kecsegtet, így a már régóta stabilan és sikeresen működő magyarországi leányvállalat továbbra is magabiztosan járulhat hozzá cégcsoportunk évek óta tartó töretlen fejlődéshez. Lencsés Tamás szakértelmére kiemelten számítunk ebben az izgalmas időszakban.”

SOCIAL MEDIA