D. Tóth Krisztát Fiala Borcsa váltja a wmn.hu főszerkesztői pozíciójában

Karrier Kiemelt

Fiala Borcsa vette át a szerkesztőségi csapat vezetését, D. Tóth Kriszta pedig szeptembertől tartalmi és ügyvezető igazgatóként folytatja munkáját – olvasható a WMN hivatalos közleményében.

„Borcsa a WMN alapcsapat tagja, szinte a kezdetektől velünk van, és főszerkesztő-helyettesként évek óta segíti a munkámat. Megbízom benne, jó kezekben lesz nála a napi feladatok irányítása” – mondta az új felállásról D. Tóth Kriszta. Az alapító-tulajdonos a továbbiakban elsősorban tartalomstratégiával és a WMN portfólió kreatív irányításával foglalkozik, de cikkeivel és videóival továbbra is részt vesz a tartalomgyártásban.

SOCIAL MEDIA