Csak alternatív, ökológiai és szabadtartásból származó tojást árusít 2024-től négy fővárosi SPAR-üzlet

Hírek Kiemelt

Négy budapesti SPAR áruház, egyelőre tesztjelleggel, 2024. január végétől kizárólag alternatív, ökológiai és szabadtartásból származó tojást kínál, ketreces tartásból származó termékeket nem. Utóbbiakat eddig is fokozatosan vezette ki a piacról a vállalat, összhangban azokkal az uniós törekvésekkel, amelyek végleg megszüntetnék a ketreces állattartás lehetőségét a tagállamokban.

A SPAR üzleteiben az elmúlt évtizedben fokozatosan nőtt a forgalomba hozott alternatív, ökológiai és szabadtartásból származó tojások aránya és csökkent a ketreceseké. Amíg például 2014-ben az összes eladott tojás 2,24 százaléka szerepelt az ökológiai tartású kategóriában, addig az idei esztendőben ez az arány már ennek duplája volt. Ugyanez figyelhető meg a szabadtartásból származó tojásoknál, amelyek négy éve elérhetők a SPAR-egységek polcain: a 2020-as 0,96 százalékhoz képest arányuk megnégyszereződött, 2023-ban az összes eladott tojás közel 4 százaléka ilyen típusú volt. Látványosan nőtt az alternatív termelésből származó tojások aránya is, hiszen amíg 10 évvel ezelőtt 100 eladott tojásból kilenc volt ilyen, addig mára ennek már a háromszorosa.

A budapesti MOM parkban, a Hűvösvölgyi úti Stop Shopban, a Gábor Áron úti Rózsakert bevásárlóközpontban működő és a XI. kerületi, Péterhegyi lejtői SPAR szupermarketünk 2024-től tesztjelleggel már csak alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojásokat kínál. Vállalatunk az elmúlt években folyamatosan csökkentette a ketreces tartásból származó tojások arányát annak érdekében, hogy egyre közelebb kerüljünk az Európai Unió által meghatározott törekvéshez”– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A négy kijelölt üzletegységben a tojásválaszték továbbra is széles lesz: az alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó termékek közül 16-féle szerepel a kínálatban. A SPAR-áruházakban kapható valamennyi tojás megbízható hazai termelőktől származik. Azért, hogy a termelők, a beszállítók és a fogyasztók is alkalmazkodni tudjanak, a SPAR Magyarország fokozatosan tér át egyre inkább az alternatív-, ökológiai- és szabadtartásból származó tojások forgalmazására.

SOCIAL MEDIA