Coface: Jobban pöröghet a gazdaság – csak az infláció ne lenne

Hírek Kiemelt

Jobb helyzetbe kerülhet a világgazdaság, 5,6 százalékos növekedésre lehet számítani a mostani kilátások szerint, szemben a korábban várt 5,1 százalékos bővüléssel – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből. A világkereskedelem ledolgozhatja a hátrányát, a múlt évi 5 százalékos visszaesést az idén 11 százalékos bővülés követheti. A javuló kilátások mellett azért kockázatok is vannak, többek között az infláció okozhat nemzetközi szinten problémákat.

 

A koronavírus-járvány másfél évvel ezelőtti megjelenése után a pandémia elleni harc főszereplői, az oltási programok nagyban meghatározzák a globális gazdaság teljesítményét és a kilátásokat. A világ egyik vezető hitelbiztosítója, a francia hátterű Coface legfrissebb elemzése a korábbinál derűlátóbb, azaz tempósabb növekedést vár a világgazdaságban.

 

Több lehet

Az előrejelzés szerint a mostani kilátásokat figyelembe véve az idén 5,6 százalékkal növekedhet a globális GDP a múlt évi eredményhez képest, szemben az előző Coface-előrejelzésben lévő, 5,1 százalékos bővülést valószínűsítő prognózissal. A kedvezőbb kilátások viszont nem a világgazdaság egészének köszönhetőek, sokkal inkább annak, hogy az amerikai gazdaság jobban szerepelhet a korábban vártnál.

A világgazdasági növekedéssel párhuzamosan a globális kereskedelem ledolgozhatja a pandémiás helyzetből adódó hátrányát –  a Coface-szakértők szerint a múlt évi 5 százalékos csökkenést ebben az évben 11 százalékos emelkedés követheti.

 

Számos kockázat látható

A prognózis az optimistább kilátások mellett a kockázatokra is rávilágít. Az elemzők úgy látják, hogy az oltási folyamat gyorsabban halad Észak -Amerikában és Európában, mint a világ többi részén. Ezeknek az oltási kampányoknak a felgyorsítása, a tavaszi korlátozások hatásaival együtt az új fertőzések számának csökkenéséhez vezetett az ominózus térségekben, az ottani hatóságok ezért már a nyár beköszönte előtt újra „kinyithatták a gazdaságot”. Ugyanakkor kockázatot jelent, hogy a beoltottak számának tavasszal látható jelentős emelkedése lelassult a nyári hónapokra, az oltási hajlandóság alábbhagyott, ez pedig késlelteti a biztonságot jelentő nyájimmunitás elérését. Ráadásul az új vírusvariánsok megjelenése miatt több európai országban már berobbant a járvány negyedik hulláma, ami jelenleg is erős bizonytalanságot feltételez a rövid távú gazdasági teljesítmények és előrejelzések tekintetében. Magyarország azonban jelenleg jó úton halad az oltással – július 28-án a lakosság 56%-a volt teljesen beoltva a koronavírus ellen (jóval meghaladva az EU 47,4% -os átlagát), és a legtöbb mobilitási korlátozást megszüntették.

További kockázatot jelent a globális gazdaság teljesítményére az infláció gyorsulása, amely a jegybankokat szigorításokra készteti, ez pedig visszafoghatja az országok belföldi keresletének élénkülését a dráguló import miatt. A Coface elemzői Kínát hozzák fel példaként, ahol egyelőre még visszafogott, alig több mint 1 százalékos az infláció, ám a termelői árak meredek emelkedést mutatnak, 9 százalékkal nőttek, ami 12 éves csúcsot jelent és az infláció gyorsulását vetíti előre.  Az inflációs kockázatok világszerte jelen vannak, ez pedig a politikai kockázatokat is fokozhatja globálisan, de különösen a feltörekvő piaci országokban.

 

SOCIAL MEDIA