mobil_1 befor 1st post

Egymilliárd forintos beruházással kívül-belül megújult a Szigony utcai SPAR

Modernizált józsefvárosi közösségi tér új kereskedelmi központja lesz az egymilliárd forintból felújított budapesti, Szigony utcai SPAR szupermarket.   „Vállalatunk büszke arra, hogy egy-egy településen, fővárosi kerületben nem pusztán egy modern, széles választékot kínáló áruházként jelenik meg, hanem rendszerint részese lesz egy nagyobb közösségnek, bekapcsolódva az ott élők mindennapjaiba. Különösen igaz ez a most felújított józsefvárosi […]

Tovább olvasom

A Márkamonitor rádióműsorának mai vendégei Simon Attila és Halász Gyula

Simon Attila és Halász Gyula régi szereplője az ügynökségi világnak. A 90-es években a frissen érkező nagy nemzetközi reklámügynökségeknél dolgoztak, majd több hazai cégnél, többnyire a sajátjuknál. Jelenleg mindketten a Brand Bar kreatívigazgatói.    Mai beszélgetésünk apropója az, hogy ők készítették a szeptemberi Mesterséges intelligencia konferenciánk kreatív anyagait, természetesen a mesterséges intelligencia közreműködésével. Megbeszéljük, hogy […]

Tovább olvasom

Völner–Schadl korrupciós ügy: több ponton is elbizonytalanodott a koronatanú

Ismét a koronatanú meghallgatására került sor a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek egyik legsúlyosabb, politikai szálakban bővelkedő korrupciós büntetőperében, amelynek Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a főszereplői – írja a 24.hu tudósítója.   A keddi tárgyaláson az ügyészség legfontosabb tanúja harmadik alkalommal kapott szót. F. Vivien tíz éven […]

Tovább olvasom

Világunk soha nem látott változáson megy keresztül a mesterséges intelligencia evolúciójával párhuzamosan

Ősrégi szakmákban, teljes ágazatokban alakul át az ember szerepe, versenyképességünk megőrzése érdekében minden eddiginél nagyobb szükségünk van a rugalmas alkalmazkodásra, a nyitott gondolkodásra, a szakadatlan önfejlesztésre. Hol tehetjük meg ezt élesben, határainkat feszegetve, a legjobbakkal versengve? A VII. Országos IT Megmérettetésen, ahol idén október 12-étől hét héten át tehetik próbára magukat Magyarország legkiemelkedőbb IT-szakemberei.   „Régen […]

Tovább olvasom

Az egyik legnépszerűbb trend a chatbotok alkalmazása

Az idei év olyan megoldásokat helyezett előtérbe a honlapok területén, melyek megvalósításával a felhasználói élményt és elköteleződést is növeli lehet a honlapok látogatói közt. Azáltal, hogy a cégek ezeket az új megoldásokat bevezetik a webes tervezésbe, az ügyfelek és a vállalkozások is hosszútávon jobban járhatnak. Hogy melyek ezek a trendek, azt Bende Kata, a Zk […]

Tovább olvasom

24 órán át pörögtek az agykerekek és kopogtak az ujjak a billentyűzeten a Bosch és a CraftHub közös szervezésű hackathonján

A szervezők minden várakozását felülmúlta az idei Code #LikeABosch hackathon. A mindössze 22 éves átlagéletkor és a 121 fős helyszíni résztvevőszám is rekordnak számít. A verseny a hazai és régiós technológiai rendezvénypiacon is kulcsszereplő CraftHub, valamint az innovációt egyik alapértékének tekintő Bosch együttműködésével jött létre.   „A Code #LikeABosch kifejezetten a középiskolásokat, egyetemistákat és pályakezdőket […]

Tovább olvasom

A világ legjobb kalandsportolói számára pengeéles a határ a diadal és a tragédia között

A sorsdöntő pillanatokban, amikor az életük a tét, mi hajtja a legnagyobbakat arra, hogy megpróbálják újra definiálni a lehetetlent, hogy szembenézzenek a félelmeikkel és kockára tegyenek mindent?   Az Oscar-díjas E. Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin által készített tíz részes „Az ismeretlen határán Jimmy Chinnel” sorozatban úttörő kalandsportolók elméjébe nyerhetünk bepillantást, akiket teljesítményük csúcsán örökítenek […]

Tovább olvasom

Újabb terminálkapcsolatú szálloda nyílik a WING fejlesztésében

Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport Hotel 2018-ban nyitotta meg kapuit, a WING Zrt. fejlesztésében, a Budapest Airporttal együttműködve. Az eredményes működésére alapozva pedig egy újabb, szintén a WING fejlesztésében megvalósuló, TRIBE érkezik a repülőtérre, várhatóan 2025-ös átadással.   „A cégcsoportunk fejlesztésében megvalósult repülőtéri ibis Styles Hotel már a […]

Tovább olvasom

A Mercedes-Benz 66%-kal növelte a tisztán elektromos autók eladásait a harmadik negyedévben

A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510.600 darabos (-4%) értékesítési eredményt ért el a változékony piaci környezetben. Az eladásokat befolyásolta az E-osztály modellváltása és a GLC korlátozott elérhetősége, a beszállítói kapacitáshiány miatt.   A Mercedes-Maybach 26%-kal növelte eladásait a július-szeptemberi időszakban. A Mercedes-Benz átalakulása tovább folytatódik: a hibrid és tisztán elektromos járművek már a teljes […]

Tovább olvasom

Erősíti magyarországi jelenlétét a Hoover

A márka számos mosógépe, mosó-szárítógépe és szárítógépe is megvásárolható itthon, azt követően, hogy ezek közül több is szerepelt szeptember elején, a kontinens legjelentősebb technológiai kiállításán, a berlini IFA-n. A Hoover ezt megelőzően csak a padlóápolás szegmensben volt jelen a magyar piacon.   „A termékkínálat bővítése fontos része annak a folyamatnak, amelynek célja, hogy növeljük a […]

Tovább olvasom