Cápák között – Két újabb befektetéssel ért véget az évad

Tejszínhub

Balogh Levente két üzletbe is beszállt a Cápák között 10. adásában, mely egyúttal az évad záróepizódja is volt. Aki vállalkozásával, ötletével szeretne az egyre népszerűbb Cápák előtt pitch-elni, ne csüggedjen, már elindult a jelentkezés a negyedik évadba!

 

Környezettudatos, műanyagokat helyettesítő, komposztálható termékcsaláddal „úszott be” az első Kishal. Szűts Gergő (Vilhemp) 13 millió forintért érkezett, amiért 10% üzletrészt ajánlott fel cégéből. A Cápák megítélése alapján valóban kedvező jogi környezet alakul az új generációs műanyagok körül, de nincs rés ezen a piacon, mivel a nagy műanyaggyártók hamar át fognak állni a környezettudatos termékekre, így ez a vállalkozás szerintük nem lesz versenyképes. Ráadásul egyelőre egyetlen szívószálat, étkészletet sem értékesítettek még, így egyik befektető sem tett ajánlatot a fiatal vállalkozónak.

Szuperanyukák érkeztek a Cápák elé, Németh Regina és Szőke-Vígh Emese (MomWow) férjeiknek köszönhetik jó baráti kapcsolatukat, amit már közös vállalkozássá formáltak. Ruhamárkájukba bújtatva inspiráló, az anyaság megbecsülését növelő üzeneteket nyomtatnak, amit közösségépítésre használnak fel. Termékeikkel az anyukák nem csak minőségi és divatos ruhadarabot vásárolnak, de a cég küldetése szerint magabiztosságot és önbizalmat is. Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségen belüli szolidaritásra és a jótékonykodásra is. 10 millió forintért 10%-ot ajánlottak fel a MomWow-ból. A Kishalakat két Cápa is körbeúszta, rá is harapva az üzletre! Tomán Szabina és Balogh Levente 5-5 millió forintért és 15-15%-ért szálltak be a szuperanyukák mellé, azzal az opcióval, hogy Levente befektetését 5 éven belül kifizethetik.

Cilinderes ceremóniamesterek tartották a harmadik pitch-et. Jaloveczky Viktória és Debreczeni Attila különleges, jutalék rendszerű esküvői szolgáltatásban utaznak, ahol komplett esküvői csomagokat kaphatnak a megrendelők. Sokéves vőfélyi tapasztalataikat sűrítik össze jellegzetes cilinderes megjelenésükkel. Bár a szerelmespár saját lakodalma még várat magára és befektetést sem kaptak (15 millió forint 10%-ért), Moldován Andrást megnyerték maguknak, ha eljön számukra is a nagy nap, egy Cápa lesz a vőfélyük!

Az évad utolsó vállalkozásaként egy negyedik generációs tokaji borász, Homoky Dorka mutatta be különleges termékeit a Cápáknak. A több hektáron gazdálkodó, fiatal borász kifejezetten natúrborokat készít, amiknek folyamatosan élénkül a piaca. Bővíthető, működő borászatot vezet, melynek alapjait a családja rakta le. A történet hatására Balogh Levente nosztalgikus hangulatba került és saját, kezdeti lépéseit is felelevenítette a stúdióban. A tokaji vállalkozó eredetileg 7%-ért cserébe, 10 millió forintot kért. Balogh Levente némi tárgyalást követően végül 25%-os tulajdonrészért cserébe megadta a 10 millió forintot, ezzel bővítve saját portfólióját is.

A Cápák között harmadik évadában is 40 vállalkozó mutathatta be ötletét, termékeit az elismert, milliárdos befektetőknek, Tomán Szabinának, Balogh Leventének, Balogh Péternek, Lakatos Istvánnak és Moldován Andrásnak. Aki vállalkozásával, üzleti elgondolásával a nagyragadozók elé állna, már jelentkezhet a népszerű üzleti showműsor következő, negyedik évadába! Jelentkezési link: https://rtl.hu/capakkozott/jelentkezz

 

A K&H az innovációért díj jelöltje és a Telekom Digitálisan Tettrekész Díjának nyertese Homoky Dorka. A Hungaricool by SPAR program díjazottja a Vilhemp, akinek termékei hamarosan megtalálhatóak lesznek az INTERSPAR áruházak polcain.

A K&H három éve, a Cápák között indulása óta a műsor stratégiai partnere és az itt bemutatkozó vállalkozások pénzügyi mentora, hiszen a műsor törekvése egybecseng a mi hosszú távú elkötelezettségünkkel: ösztönözni a vállalkozói kedvet és a pénzügyi tudatosság növelésével támogatni a sikeres indulást, majd a fejlődést. Különösen igaz ez egy ilyen nehéz időszakban, amikor a tervezéshez, az újratervezéshez nyújtott segítség, akár életmentő lehet a vállalkozások számára. Az évek során rengeteg vállalkozót és életutat ismerhettünk meg, amelyek között voltak egyéni vállalkozások, baráti és családi társaságok, az üzleti életben még tapasztalatot nem szerzett, vagy többszöri kudarcélmény dacára újrakezdő és évtizedes tapasztalattal rendelkező rutinos vállalkozók egyaránt. Idén is sok izgalmas történettel találkoztunk, amelyek jól mutatják, hogy nagyon fontos a jó ötlet és a magas minőségű termék létrehozása, de ahhoz, hogy egy vállalkozás sikeres legyen és a Cápák, a befektetők is meglássák benne a lehetőséget, a tulajdonosok hitelessége és elkötelezettsége, a jól átgondolt üzleti modell, a piac ismerete és a fogyasztói igények alapos ismerete is elengedhetetlen. A műsor során ezeket a vállalkozásokat jelöltük a K&H az innovációért különdíjra. Közülük pedig az  egymillió forint értékű pénzügyi mentorprogramot  az a vállalkozás fogja elnyerni, amely az említett tényezők mentén jól teljesít és egy hétköznapi ötlet újragondolásával tud valami innovatívat alkotni, értéket teremteni” – fogalmazott Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

„A Telekom a kezdetektől ott áll a Cápák között produkció mellett a műsor stratégiai partnereként, díjazva a kiemelkedően motivált, tettrekész vállalkozókat, akik felismerték a digitalizációban rejlő lehetőségeket, nyitottak a digitális megoldások használatára és segítségükkel terveznek fejlődni, előre lépni. A harmadik évadban a Telekom a Digitálisan Tettrekész Díjjal fejezte ki ismét elismerését tíz  olyan vállalkozó felé, akik vállalkozásukban a digitális elképzeléseket már megvalósították vagy tervezik megvalósítani. A díjjal elismerjük, hogy ők már elindultak az úton, megtapasztalva azt, hogy a digitalizáció egy folyamat, vagyis apró lépésekkel is előrébb juthatnak, hiszen mindig lehet még hatékonyabb módszereket találni, egyszerűsíteni és tovább fejlődni- bármilyen iparágról legyen szó” – mondta Szabó Béla, a Telekom márka és kommunikációs igazgatója.

„A SPAR és a Cápák közötti együttműködés igazi sikertörténet volt, hiszen úgy sikerült piacot teremtenünk friss, innovatív hazai termékeknek, ahogy még sohasem az elmúlt években. A Hungaricool by SPAR különdíjban részesült 7 hazai márkában közös, hogy mindegyik fiatalos, lendületes, érdekes márka és számunkra kiemelten fontos, hogy a vásárlóink ilyen különleges termékekkel találkozzanak. A nyertes cégek számára egy hatalmas lehetőséget biztosítunk a különdíjjal, hiszen egy csapásra országosan elérhetővé tesszük termékeiket, hasznos gyakorlati tudással és értékes marketingtámogatással segítjük őket. Bízunk abban, hogy az INTERSPAR áruházak polcaira került Hungaricool nyertes termékek hosszú távon is megállják a helyüket, életképesek lesznek” – nyilatkozta Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvkx dorkezető igazgatója.

Megtiszteltetés számunkra, hogy az RTL Klub Cápák között műsorának 3. évadában az OPTEN is helyet kapott kiemelt támogatói szerepkörben. A Cápák között egyedülálló módon képviselteti magát a televíziós palettán, mely nemcsak a szórakoztatást, de az oktatást is hivatott támogatni. Céljaink között szerepelt, hogy edukációs tartalommal segítsük az üzleti élet kihívásait, mint például a megfelelő döntéshozatalt, kockázatcsökkentést vagy az üzletszerzést. Az adások során számtalan fordulatos eseménynek lehettünk tanúi, a Cápák kegyeiért jelentősen meg kellett küzdeniük a vállalkozásoknak. Büszkék vagyunk rá, hogy a sikeres üzleti kapcsolatok létrejöttéhez az OPTEN is hozzájárulhatott. Az eredményes befektetések alapját képezte a megfelelő céginformációs tudás, melynek hiteles partnere az OPTEN” – fejtette ki Tóth Tamás, az OPTEN Kft. ügyvezetője.

“Igazán nagy örömünkre szolgált, hogy a Ford Magyarország lehetett a Cápák között üzleti showműsor legutóbbi évadának mobilitási partnere. Számtalan izgalmas projektet ismerhettünk meg, melyek közül több is érdemes volt, hogy megnyerje a Ford különdíját, egy Ford haszongépjármű 1 éves használatát. Az erős verseny miatt döntöttünk végül úgy, hogy nem egy, hanem két vállalkozást is támogatunk és biztosítjuk a működésükhöz szükséges haszongépjárművet. A kiválasztott nyerteseket hamarosan megnevezzük. Gratulálunk minden Kishalnak és sok sikert kívánunk vállalkozásukhoz!” – mondta Szabó Attila, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 

Itt az egyszer használatos műanyagok alternatívája!

 

Moldován András: „Ha ki akarsz venni a zsebemből 10 millió forintot, érzékeny leszek!”

 

Minden anyuka szuperhős – ez a MOMWOW!

 

Két Cápa is beszállt a vállalkozó anyukák mellé!

 

Sikersztori: Mi történt a Snack Gardennel a befektetés után?

 

Esküvői ceremóniamesterek álltak a Cápák elé

 

Lakatos István lehetne vőfély is!

 

Rendhagyó esemény a Cápák közöttben: borkóstolón vettek részt a befektetők!

 

„Én azt akarom, hogy te nagyon sok pénzt keressél!” – Balogh Levente borászatba fektetett

 

A műsor hivatalos oldalai:

Holnap: https://rtl.hu/capakkozott

Facebook: https://www.facebook.com/capakkozott/

Instagram: @capakkozottrtl

 

SOCIAL MEDIA