Buzási Dániel a Danone Magyarország új cégvezetője

Karrier

Ez év novemberétől Buzási Dániel veszi át a Danone Magyarország Kft. cégvezetői feladatait. A magyar szakember közel húszéves szakmai múltja során Magyarországon és a nemzetközi üzleti életben is számos területen kipróbálta már magát.

Buzási szakmai pályafutását 1999-ben a British American Tobacco magyar leányvállalatánál kezdte, ahol számos kereskedelmi és marketing pozíció betöltését követően 2008-tól kereskedelmi igazgatói feladatokat látott el. A BAT Hungarynál eltöltött évek után az Astra Zeneca regionális disztribúciós igazgatójaként dolgozott 2013-ig, ahol egy országokon átívelő, hatékony gyógyszerelosztási rendszer létrehozását vezényelte le a közép-európai, skandináv és orosz piacok számára.

A gyógyszeripari kitérőt követően visszatért a British American Tobaccóhoz, és a cég londoni központjában kezdett dolgozni mint regionális kereskedelmi igazgató, ahol a cég afrikai, közel-keleti és orosz piacainak kereskedelmi és piacra jutási stratégiájáért felelt. Ezt követően a cég globális márkastratégiai igazgatójává lépett elő, ebben a minőségében pedig olyan neves márkák világszintű megújítását irányította, mint a Dunhill, a Kent, a Lucky Strike vagy a Pall Mall.

A Londonban töltött évek után a hazaköltözés mellett döntött, és egy teljesen új szerepben próbálta ki magát: az elmúlt másfél évben Magyarország egyik vezető PR- és kommunikációs ügynökségét, az Uniomediát irányította.

A Danone hazai vezetőjeként Buzási Dániel fő feladata a vállalat magyarországi piacvezető pozíciójának megerősítése, illetve új piaci lehetőségek sikeres kiaknázása lesz.

SOCIAL MEDIA