Bővül a Szentkirályi Tehetségprogram

Hírek

Annak érdekében, hogy a különböző ágazatok reménységei minél szélesebb körű támogatásban részesüljenek, az ásványvízmárka az idei évtől kibővíti a Szentkirályi Tehetségprogramot. A Magyar Divat & Design Ügynökség együttműködésével indított divattagozat felhívására olyan fiatal tervezők jelentkezését várják, akik a Szentkirályihoz hasonlóan fontos értéknek tekintik a fenntarthatóságot divattal kapcsolatos munkájuk során.

 

„A Szentkirályinál hosszú ideje kiemelten fontos a fiatalabb generáció felkarolása, legyen szó utánpótláskorú sportolókról, vagy a divat területén tevékenykedő kezdő szakemberekről. A feltörekvő tehetségek az évek során mindkét ágazatban olyan sikereket értek el, amelyekre igazán büszkék lehetünk. Célunk, hogy a divattagozat keretében indított pályázat hagyományteremtő kezdeményezéssé váljon, és a divatszakmában is minél több kreatív fiatalt segítsünk hozzá álmaik eléréséhez. Személy szerint is mindig szívügyem volt a fiatal tehetségek támogatása, annak érdekében, hogy elérhessék álmaikat, és sikeres emberként egy boldogabb társadalomban élhessenek” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és a Szentkirályi Tehetségprogram bírálóbizottságának tagja.

A Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozatának pályázatára 2022. november 14-ig jelentkezhetnek azok a 18 és 25 év közötti fiatal divattervezők, akik már befejezték divat szakirányú tanulmányaikat, vagy jelenleg hasonló képzésben vesznek részt. Az érvényes pályázathoz szükséges jelentkezési lapot és bemutatkozó portfóliót a https://www.szentkiralyi.hu/tehetsegek/ honlapon tölthetik fel az érdeklődők. A pályamunkákat elbíráló négytagú bizottság a jelentkezők korábbi munkái és jövőbeli célkitűzései alapján választja ki azt a három fiatal tervezőt, akikre a közönségszavazás keretein belül lehet voksolni a Szentkirályi Magyarország saját felületén. A közönség által legtöbb szavazatban részesített pályázó 2023-ban részt vehet a divat fővárosában megrendezett Milano Unica szakvásáron. A döntést meghozó testületben a Szentkirályit képviselő Balogh Levente mellett olyan jeles szakemberek foglalnak helyet, mint Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese, Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője és Dobos Emese, kutató, fenntarthatósági divatszakértő.

 

SOCIAL MEDIA