Blaskó Nikolett a MAKSZ újonnan megválasztott elnöke

Karrier Kiemelt

A járvány megjelenése óta először tartott tisztújító közgyűlést a markertingszakma egyik legfontosabb hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ). Az összegyűlt ügynökségi vezetők egybehangzóan újraválasztották Blaskó Nikolett korábbi elnököt, akinek elnöksége alatt a szövetség új lendületet kapott.

 

A MAKSZ alapszabályzata a pandémia alatt nem tette lehetővé online közgyűlés megtartására, amit a szervezet a járványhelyzet enyhülésével most tudott pótolni. A közgyűlés amellett, hogy megválasztotta új elnökségét és felügyelő bizottságát, egybehangzóan újraválasztotta Blaskó Nikolett korábbi elnököt, aki megköszönve a bizalmat elmondta: fáradságos, de eredményes időszakon vannak túl, aminek köszönhetően a MAKSZ ma mind kommunikációjában, mind működésében ütőképesebb. A szervezet tevékenysége alappilléreit megerősítve, megújult pozicionálással és arculattal, új alapszabállyal és struktúrával folytathatja munkáját a következő 2 éves ciklusban.

A MAKSZ tagügynökségei 14 év után a korábbi hat szekció helyett (Média, ATL, BTL, PR, Online, Event) két szekcióban „média” és „non-média” működnek tovább. A szekciók alatt feladat-, ügy- és szakterület-specifikus munkacsoportok alakulnak a tagok szakmai vezetőiből. Az ügyvezetőkön túl így további értékes szakemberek vonódhatnak be a szövetség munkájába, akik kapcsolati hálójukat tágítva, a tudásmegosztás mellett az iparág számára értéket teremtő szakmai munkával tudják segíteni a MAKSZ-ot. A tervezett munkacsoportok többek között: pénzügy, stratégia, social content, digital média, kreatív, KRU (kreatív utánpótlás), M Lista, PR, HR, event, illetve ügyfélkapcsolat. A megújulással járó megnövekedett feladatok és működési költségek fedezésére előterjesztett tagdíjreformot szintén egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.

Az elnök beszámolójában így foglalta össze a szövetség új hitvallását: „a MAKSZ hisz abban, hogy a szakmáért tenni akaró ügynökségek legjava együtt jövőtállóvá és fenntarthatóvá teszi a kommunikációs iparágat”. Blaskó megerősítette, hogy a szövetség alapértékei változatlanul a szakmaiság, a versenyszellem és a haladás.

Az elnöki beszámoló kitért arra, hogy az elmúlt időszakban a szövetség tagjai és az iparág érdekében szorosabbra fűzte az együttműködést a szakmai társszervezetekkel, azaz az MMSZ-szel, az MRSZ-szel, az ÖRT-vel és a DIMSZ-szel és az IAA-val. A szövetségen belül Novák Péter (Dentsu) vezetésével munkacsoport jött létre az MRSZ által évente kiadott Reklám- és Kommunikációs Torta „kreatív és média ügynökségi tevékenység” szelete iparági számainak összeállítására. Az MMSZ-szel közösen a szakma reputációjának emelése, illetve fenntarthatóságának biztosítása érdekében pedig közös ügyfél-ügynökség oldali alapelvekkel, ajánlásokkal és vállalásokkal szabálykönyvet dolgozott ki Fair Play Book néven. A kezdeményezés mögött 70 megbízó nagyvállalat, 46 ügynökség és 8 szakmai szövetség áll. A dokumentum mérföldkövet jelenthet a hosszútávú, kölcsönös, értékalapú ügyfél-ügynökség kapcsolatok megteremtésében, ami nagyban segíti a szakma reputációját, fenntarthatóságának biztosítását.

A beszámoló ismertette a MAKSZ pandémiás intézkedéseit is. A szervezet tagjai a válságban folyamatosan egyeztetve, HR vezetőiket munkacsoportba rendezve szakmai ajánlásokat, protokollokat dolgoztak ki, segélyprogramot indítottak. Páratlan iparági összefogással 14 millió forintot gyűjtöttek a szövetség által létrehozott Mentőöv segélyalapba, amiből közel 100 kilátástalan helyzetbe került kommunikációs szakembernek tudtak fejenként 150.000 Ft-os gyorssegélyt nyújtani az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével. A program keretében – az anyagi támogatáson túl is segítve a munka nélkül maradt iparági szakemberek elhelyezkedését -, létrehozták a www.kommunikaciosallas.hu HR portált.

A COVID-válság alatt kifejezetten a fiatal tehetségek támogatására fókuszálva Marosi Gergely (Mito) vezetésével a szervezet 10 éves KRU (kreatív ugródeszka) programja is megújult, és egy új formátummal rukkolt elő. Tavaly elrajtolt az első Zsenge Penge verseny, ahol egy speciális, „gördülő” briefre 5 napon át, 7 kategóriában, 168 fiatal versenyzett. Óriási érdeklődéssel lezajlottak a Young Cannes Lions és Eurobest előválogatók, az egyetemisták és főiskolások pedig a Roger Hatchuel Academy keretében mérettethették meg magukat. A KRU Portfólió Day rendezvényén legutóbb 172 pályakezdő fiatal mutatta be magát és portfólióját 30 elismert kreatív és stratégiai igazgatónak. A szövetség tavaly újra megrendezte a szakma legrangosabb hazai versenyét, az Arany Penge Kreatív Fesztivált, társszervezőként segítette a hatékonyságot díjazó nemzetközi Effie Awards Hungary hazai lebonyolítását, valamint egy év kihagyás után kiadta a megújulás előtt álló M lista iparági rangsort.

A szövetség az elmúlt időszakban 8 új taggal bővült. A DDB, a Havas Creative és a Publicis Groupe Hungary ügynökségi brandjei mellett az újjáalakult Kastner, a Be Social, a Spice Communication, a Feat és Human Telex is csatlakoztak a MAKSZ-hoz. Az elnök beszámolójában kiemelte, hogy az új belépők vezetői többen már feladatot is vállaltak a szövetségben, Galácz Karolina (DDB) és Varga Gábor (Publicis Groupe Hungary) elnökségi, illetve alelnöki tisztséget tölt be az új elnökségben, Vajda Csaba-Havas pedig a Felügyelő Bizottság tagja lett.

Az elnök a jövőről úgy nyilatkozott, hogy a következő ciklusban sem dőlhetnek hátra, a fejlődéshez és a célok megvalósításához a támogató tagságon túl az új, motivált és tettrekész elnökségben látja a garanciát. Ezért az új elnökség felállásával első dolguk az új struktúra megerősítése, stabilizálása, az elfogadott stratégia akcióterv-szintre emelése. Az ügyfél-ügynökségi kapcsolatok javítása mellett elkötelezetten dolgozniuk kell az ügynökségek partneri státuszának erősítésén és az ügynökségi modellek fenntarthatóságának javításán. Blaskó elmondása szerint a hatékonyabb érdekképviselethez a tagok aktivizálásán és szorosabb együttműködésén túl a reprezentativitás, és ezzel a MAKSZ piaci súlyának növelése is szükséges. A szakma reputációjának javítása mellett kulcsfontosságú a kreatív színvonal és vele együtt a reklámok elfogadottságának emelése. Ehhez az ügyfelek és a piac folyamatos edukációjára, valamint a kreatív utánpótlás fejlesztésére van szükség.

 

A következő két évben 13 fős elnökséggel, 2 fő tanácsnokkal és 4 fős felügyelőbizottsággal erősít a szervezet:

  • Blaskó Nikolett MAKSZ elnök  CEO (ACG)
  • Mező László  MAKSZ alelnök, médiaszekció elnök  CEO (Mediacom)
  • Varga Gábor MAKSZ alelnök,  non-media szekció elnök, Chief Client Officer  (Publicis Groupe Hungary)
  • Balatoni Zsófia MAKSZ non- media elnökségi tag, alapító társ-ügyvezető (Uniomedia Communications)
  • Bölcs Ádám  MAKSZ non-media elnökségi tag, ügyvezető igazgató (Well)
  • Galácz Karolina MAKSZ non-media elnökségi tag, Creative Director (DDB)
  • Horváth Rita MAKSZ médiaszekció elnökségi tag, Chief of Media (Publicis Groupe Hungary)
  • Kubicskó András MAKSZ non-media elnökségi tag, ügyvezető igazgató (McCann Erickson)
  • Marosi Gergő MAKSZ non-media elnökségi tag, Chief Creative Officer (Mito).  –
  • Radácsi Pál  MAKSZ non-media elnökségi tag, ügyvezető igazgató (BoEvent)
  • Szabó Edina MAKSZ médiaszekció elnökségi tag, managing director (OMD)
  • Szerényi Zsuzsanna MAKSZ non-media elnökségi tag, Chief Executive Officer (Greenroom)
  • Vaszary Ádám MAKSZ  non-media elnökségi tag, managing director (Positive Adamsky)
  • Dr. Megyer Örs tanácsnok
  • Erős Attila tanácsnok – ügyvezető (Fastbridge)
  • Varga Zoltán Felügyelő Bizottság vezetője  CFO (VMLY&R)
  • Antalffy Zoltán Felügyelő Bizottság tagja pénzügyi és operatív igazgató (Café Reklám)
  • Elek Annamária  Felügyelő Bizottság tagja  CFO (Mindshare)
  • Vajda Csaba Felügyelő Bizottság tagja Chief Financial Officer (Havas Group)

 

A megnövekedett taglétszám és szakmai programok ellátása érdekében a Főtitkár mellett a jövőben további 1 fő projekt managerrel bővül a MAKSZ Titkársága.

 

SOCIAL MEDIA