Bezárhat a TEVA gödöllői üzeme

Hírek

A TEVA Gyógyszergyár Zrt. létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében, azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet. A lépés az anyacég problémáira vezethető vissza.

A terv a társaság globális hálózati működési stratégiájának részét képezi, amelynek célja, hogy a TEVA gyártókapacitását a piac és a betegek globális igényeihez tudja igazítani – írja a cég közleménye. A gödöllői üzem 2018 közepéig csökkentett kapacitással folytatja a termelést, ez 500 munkavállaló leépítésével jár. A terv nem érinti a TEVA debreceni és sajóbábonyi üzemét, valamint a társaság magyarországi kereskedelmi egységét, amelyek együttesen több mint 2000 embernek adnak munkát. (A gödöllői gyárból kikerülő vakcinák többségére az amerikai FDA tavaly importkorlátozást rendelt el, a gyártási előírások feltételezett megsértése miatt.)

Haaretz című izraeli lap szerint a lépés a Teva központi vezetőségének hibás döntéseire, többek között a költséges felvásárlásokra vezethető vissza. A cég tavaly több mint 38 milliárd dollárt fizetett az Actavisért, az Allergan generikus gyógyszereket gyártó leányvállalatáért. A Teva rézvények értéke egy év alatt több mint 40 százalékot zuhant. Ennek hatására februárban lemondott Erez Vigodman vezérigazgató, akinek a pótlását a mai napig sem sikerült megoldani. Eyal Desheh pénzügyi igazgató pedig bejelentette, hogy június végével távozik a cégtől. Az új vezetőség feladat lesz, hogy helyreállítsa a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártójába vetett befektetői bizalmat.

SOCIAL MEDIA