Becsúszó szerelem: májusban jön a magyar mozikba a szerelmes focidrukker

Hírek Kiemelt

Az újranyiló hazai mozik egyik első magyar premierfilmje lesz a Becsúszó szerelem, amelyet országszerte május 27-től lehet majd látni. Az Ötvös András, Gombó Viola Lotti és Thuróczy Szabolcs főszereplésével készült, a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világát közelebbről bemutató és a számtalan lehetetlen helyzetet okozó illegális örökbefogadás fordulatait elmesélő érzelmes, humoros romantikus vígjátékot mind a multiplex mozik, mind a hagyományos art mozik vetíteni fogják a premier héten.

 

A magunk részéről azért időzítettük már májusra a Becsúszó szerelem bemutatóját, hogy egy valóban felhőtlen szórakozást ígérő hazai alkotással csábítsuk be a nézőket a moziba, hogy lassan magunk mögött hagyva a pandémia okozta nehézségeket, új filmmel lehessen ismét élvezni a nagyvászon adta élményeket, akár barátokkal, családdal közösen, természetesen az egészségügyi szabályok, előírások betartása mellett” – mondta Nagy Viktor Oszkár, a Becsúszó szerelem rendezője, aki hozzátette azt is, hogy a film tavaly november óta rajtra készen várta a premiert. Az a változat kerül a közönség elé, amit múlt évben is vetítettek volna, ha nem kényszerülnek akkor bezárásra a mozik.

A Becsúszó szerelem főhőse, Gyula (Ötvös András), az elkötelezett focidrukker és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig újabb és újabb fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva őt.

SOCIAL MEDIA