Az Unilever a vállalati márkáját építi

Hírek

Az U logóval mondanák el, hogy a vásárló „a bolygó szempontjából helyes döntést hozta”.

Keith Weed, a cég marketingigazgatója az Adweeknek adott interjúban elmondta: a Unilever vállalati márkájának középpontjában a társadalmi felelősségvállalás áll, és a termékeken elhelyezett céges U logót a fenntarthatóság garanciájának tekintik.

A Unilever tavaly 7,6 milliárd dollárt költött márkaépítésre és marketingre. A cég célja, hogy megduplázza eladásait, miközben csökkenti környezeti lábnyomát. A 2010-ben Weed, valamint Paul Polman vezérigazgató által elfogadott Unilever Sustainable Living Planelőírja, hogy valamennyi termékdivíziónak társadalmi célokkal is ki kell egészítenie a márkák pozicionálását. Ennek üzleti oka is van: Weed szerint a társadalmi küldetéssel is bíró márkák erősebben bevonják a fogyasztókat, saját portfóliójukon belül például az elmúlt három év során évi 10 százalékos növekedésre voltak képesek.

Az U logó jelentését bemutató első vállalatimárka-reklámfilmet tavaly októberben mutatták be az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Brazíliában, Indiában és Indonéziában.

(Forrás: WARC, fotó: a Unilever 2013. évi fenntarthatósági jelentése)

SOCIAL MEDIA