Az olcsóbbá vált iPhone-ja piacvezetővé tette az Apple-t

Hírek

Régen volt olyan izgalmas a mobilpiac évkezdése, mint 2024-ben:  az IDC és a Canalys piackutató cégek egybehangzóan azt mutatták ki, hogy a 2023 évi előzetes telefonértékesítési statisztikái alapján az Apple (20,1%) letaszította az első helyen álló Samsungot (19,4%), amely 2010 óta őrizte az első helyét.

A mobilpiaci statisztikák szerint a három legnagyobb mobilgyártó közül tavaly csak az Apple tudta növelni újkészülék-eladásait, amelyet elősegített, hogy a 2023-ban piacra dobott iPhone 15-sorozat kedvezőbb új áron került a boltokba a 14-es széria modelleinél. A Rejoy ennek nyomán arra számít, hogy 2024-ben is jelentős készletek érkeznek majd felújított iPhone-okból.

Az, hogy épp a legdrágább készülékek gyártója volt képes növelni piacát egy kedvezőtlen gazdasági környezetben, a Rejoy szerint több tényezőre vezethető vissza: miután a gyártó jellemzően hét-nyolc évig is ad ki szoftverfrissítéseket telefonjaihoz, az ezeket használók kevésbé vannak rákényszerítve a gyakori készülékcserére.

Az új Samsung csúcsmobil belökheti a felújított androidos piacot

Vélhetően a rivális Samsungnál is tudatosult a támogatás fontossága, ugyanis a néhány napja bejelentett Galaxy S24 csúcsmodelljéhez minden korábbinál hosszabb, hét éves támogatási ciklust jelentett be a dél-koreai gyártó. A Rejoy várakozásai szerint az S24 első felújított példányainak idén év végi megérkezése jelentős lökést adhat a felújított piac androidos részlegének. Utóbbi eladásai a Rejoynál nagyjából a jelenlegi eladások nagyjából negyedét teszik ki.

A startup által működtetett piactéren a tavalyi év elején az iPhone 11 volt a legnépszerűbb felújított modell, ám miután a vártnál kedvezőbb új áron érkező iPhone 15 kissé lenyomta a gyártó egyéb modelleinek árát, az utolsó negyedévben a magyar vásárlók már a két évvel újabb iPhone 13 alapmodell felújított példányait rendelték – főként a kiváló esztétikai állapotúakat részesítve előnyben. Mindez összhangban van a nemzetközi trendekkel, hiszen a Counterpoint elemzőcég szerint a 2016-os 6 százalékról 2020-ra 15 százalékra, 2023-ra pedig már 24 százalékát teszik ki a világ készülékeladásainak a prémium készülékek.

Az IDC jelentése szerint 2023 folyamán 9,5 százalékkal nőtt a használt okostelefonok piaca, amelyek forgalmába beleszámítanak a felújított készülékek eladásai is – ezekből a telefonokból tavaly összesen 309,4 millió darab talált gazdára világszerte. Az elemzőcég e piacon olyan dinamikus növekedést jósol, amely alapján 2027-re már évi 431,1 millió darabos lesz a használt okostelefonok forgalma.

SOCIAL MEDIA