Az LG elnöke nyitja meg a 2019-es CES kiállítást

Hírek Kiemelt

Dr. I. P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője beszédével nyílik meg a 2019-es CES kiállítást. A megnyitó január 7-én hétfőn, 18.30-kor kezdődik a Las Vegas-i MGM Park Színházban, az egyesült államokbeli Nevada államban.

Dr. I. P. Park

Ez az első alkalom, hogy az LG nyithatja meg a technológiai szakkiállítást. Dr. Park AI for an Even Better Life, azaz Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című előadása új szemszögből mutatja be, hogyan változtatja majd meg a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) a felhasználók életét a fejlődésre, az összekapcsolhatóságra és nyíltságra, azaz az AI három alappillérére építve.

A felső vezető beszédében arra is kitér, hogy az innovatív mesterségesintelligencia-technológiák hogyan gazdagítják majd a felhasználói élményt az otthonokban, az irodákban vagy az utakon. Dr. Park — felidézve, hogy a mesterséges intelligencia életünk minden területére hatással lesz — előadásában azt is megemlíti majd, hogy az LG hogyan szán úttörő szerepet magának e technológiák fejlesztésében, ahogyan egyszerű termékgyártóból életmód-innovátorrá alakul át.

Dr. Park az LG elnökeként és technológiai vezetőjeként a mesterséges intelligencia terén megvalósított innovációkban látja a vállalat fejlődésének motorját. A vállalatvezető több mint 30 éves kutatás-fejlesztési tapasztalattal rendelkezik olyan területeken, mint a szórakoztatóelektronika, az autóipari robotizáció, a távközlés és a szoftveripar. A világ egyik legsikeresebb technológiai vezetőjeként tartják számon olyan kutatás-fejlesztési csapatok irányításáért, akiknek kezei közül a hagyományosan hardveralapú technológiák szoftveralapú technológiákkal ötvözve kerültek ki.

„A 2019-es CES kiállítás várhatóan fordulópontot jelent majd a mesterséges intelligencia fejlesztése és a mindennapi termékekben és szolgáltatásokban történő alkalmazása szempontjából” — mondta dr. Park. „Az LG-nél azt a stratégiát követjük, hogy a várakozásokat felülmúló, életmód fókuszú mesterségesintelligencia-megoldásokkal tesszük teljesebbé a fogyasztók mindennapjait. Ezeket a CES színpadán mutatom majd be” — tette hozzá.

Gary Shapiro, az amerikai szórakoztató-elektronikai szövetség (Consumer Technology Association, CTA) elnök-vezérigazgatója elmondta: „Az LG a mesterséges intelligencia forradalmának egyik globális úttörője. Ez a forradalom az egészségügytől kezdve a mezőgazdaságon és a szállításon át a gépiparig majdnem minden nagyobb iparágra hatással lesz. Dr. Park az LG első nyitóbeszédét tartja a CES történetében, ezért különösen nagy örömmel üdvözöljük, és nagy várakozással tekintünk előadása elé, melyben az otthonainkat, vállalkozásainkat és közösségeinket átértelmező mesterséges intelligencia jövőjébe avat be minket.”

A 2019-es CES-en kiállító 4500 vállalat 20 termékkategóriában mutat be többek között olyan megoldásokat, amelyek átformálják azt, ahogyan élünk, dolgozunk és játszunk. A kiállítás hozzáférést nyújt az átalakulást segítő, legmodernebb technológiákhoz, például az 5G mobil-adatkapcsolathoz, a mesterséges intelligenciához, a kiterjesztett és virtuális valósághoz, az okosotthonokhoz, okosvárosokhoz, okossportokhoz és a gépi intelligenciához.

Az LG termékei és szolgáltatásai 2019. január 8. és 11. között a CES kiállítás Tech East területén, a Las Vegas Convention Center (LVCC) központi csarnokának 11100-as standján tekinthetők meg.

SOCIAL MEDIA