Az egri csillagok a borpiacon hódít

Hírek Kiemelt

Nyáron, ha könnyed, friss borokat keresünk, érdemes az Egri borvidék egyik kiemelt borát, az egri csillagot választanunk. A laza és trendi fehér házasítás már nem csak a borvidéken hódít.

Az Egri borvidék éghajlatára a hűvös klíma és az átlagosnál alacsonyabb csapadékmennyiség jellemző. Ez a kombináció egyaránt kedvez a fehér és a kék szőlőknek is, amelyekből sokféle található itt. Ennek a sokszínűségének köszönhető, hogy Egerben a házasítások készítése régi hagyományokra tekint vissza.

Mivel a szőlőterületek majdnem felét a fehér fajták teszik ki, így 2010-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy az egri bikavér párjaként egy fehér házasítás szabályozását is kidolgozzák. Először tíz pincészet lépett színre egri csillaggal, majd az egymást követő évjáratokban ez a szám fokozatosan nőtt.

Fotók: Busák Attila

„Mára már szinte nincs is helyi borászat egri csillag nélkül, és több erre fókuszáló rendezvényt is tartunk Egerben, a palackokkal pedig a fogyasztók a boltok polcain és az éttermekben is találkozhatnak” – összegzi Bolyki János. „Mi arra törekedtünk, hogy egy lendületes, gyümölcsös bort készítsünk, ami egy vagány címkével és a könnyen nyitható csavarzárral a mindennapok bora lehet, és látjuk, hogy a fesztiváljainkon is népszerű az egri csillag.”

Az egri csillag legalább négyféle szőlőfajtából álló házasítás, amelynek legalább a felét Kárpát-medencei fajták teszik ki. Három kategóriája van, a classicus, a superior és a grand superior, amik mind száraz borok. A classicus általában friss, üde, intenzív gyümölcs- és virágaromákat érezni benne, és ha fahordós érlelést is kap, akkor sem lehet uralkodó benne a hordós jegy.

Ez az a borfajta, ami tökéletes a nyári szezonra. A szőlőfajták házasításának köszönhetően kiküszöbölhetőek az évjárathatások, és a variációk száma szinte végtelen, így mindenki megtalálja a kedvencét közöttük, akár a kissé feszesebb savú, neutrálisabb vagy az érett gyümölcsökkel teli, illatosabb stílus áll közel hozzá.

Ezek a könnyű, friss tételek a mindennapok borai. Tökéletesek egy hétköznap esti gyors vacsora mellé, akkor is jó választás, ha átugranak a barátok, vihetjük magunkkal piknikre, biciklitúrára vagy vízpart mellé, de ne habozzunk csak úgy magunknak is bontani egy-egy palackkal munka után.

A stílusához pont jól passzolnak a nyári fogások. Egy-egy izgalmas összeállítású szendvics, egyszerűbb tésztaételek, csirkesült, szezonális zöldségek, halburger, saláták, tengeri ételek – látható, hogy nem kell bonyolult ételekben gondolkodni a classicus egri csillag mellé.

 

A Juhász Testvérek Pincészete leginkább a könnyű, jó ivású borairól ismert, az egri csillag pedig náluk is az egyik sikertermék. „Mi elsősorban a lendületes, gyümölcsös jellegét próbáljuk megmutatni a fogyasztóknak, ami ideális választás a nyári melegben. A fiatalok is szeretik, mivel egyrészt trendi lett egri csillagot inni, és nem csak itt a borvidéken, ráadásul ár-érték arányban is ideális” – meséli Juhász Ádám.

SOCIAL MEDIA