Az AHA ezután nem csak rácsodálkozást jelent

Hírek

A jövő digitális média megoldásait keresik

AHa! Brain Store néven indít vállalati akszelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek között műsorterjesztéssel, műsorgyártással és telekommunikációval foglalkozó digitális startupok jelentkezését. A program szakmai koordinációját a Drukka Startup Stúdió végzi.

Az Antenna Hungária a telekommunikációs szektor meghatározó szereplőjeként startup programot indít, mely műsorgyártással, műsorszóró hálózatokkal, multimédiával, vezeték nélküli és felhő alapú megoldásokkal, illetve IT/telekommunikáció, Big Data és IoT területével kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza. A programra ittfelületen lehet jelentkezni 2018. május 31-ig.

A pályázók közül a szakmai zsűri legfeljebb 7 innovatív vállalkozást választ ki, amelyek egyenként maximum 60 millió forint értékű tőkebefektetést, valamint fél éven keresztül folyamatos szakmai támogatást és akszelerációs szolgáltatást kapnak. Ennek részeként az Antenna Hungária többek között az ügyfélkörének és értékesítési csatornáinak használatát, építési és tesztelési infrastruktúrát, projektmenedzsment tapasztalatot, illetve telekommunikációs hálózatok elérését biztosítja a támogatott startupok számára.

„Az Antenna Hungária az egyik legsikeresebb hazai tulajdonban lévő információ-technológiai cégként kiemelt feladatának tekinti az innovációt, ennek pedig egyik legjobb és leghatékonyabb módja a külső piaci ötletek bevonása. Szeretnénk olyan vállalkozásokkal együttműködni inkubációs és magvető fázisban, amelyek a mi tevékenységünkhöz kapcsolhatók, magas szellemi hozzáadott értékkel, viszont relatíve alacsony tőkével rendelkeznek. A kiválasztás során fő szempont lesz a pályázó startupok kompetenciája és elkötelezettsége, valamint az üzleti terv megvalósíthatósága is” – emelte ki Dóbé Sándor, az Antenna Hungária stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója.

Az Antenna Hungária vállalati akszelerációs programja a Drukka szakmai koordinációja mellett valósul meg.

„Startup studiónk már számos, azóta nemzetközi piacra lépő magyar induló vállalkozást hívott életre és segített tőkebefektetéshez, így széleskörű tapasztalattal rendelkezünk sikeres vállalkozások építésében. Az AHa! Brain Store program kapcsán komplex együttműködést valósítunk meg az Antenna Hungáriával, mely kiterjed a mentorálásra, képzések és külső befektetési lehetőségek szervezésére, illetve a fejlesztéssel és gyors árbevétel generálással összefüggő, hiányzó kompetenciákat is biztosítjuk” – fogalmazott Bohner Tamás, a Drukka Startup Stúdió ügyvezetője.

SOCIAL MEDIA