Versenyképes lesz-e a Balaton a turisztikai piacon?

Az okos turizmus korszakában már csak kevés ideig használhatunk kőkorszaki módszereket, ezért a Balatoni Turizmus Szövetség arra kéri az önkormányzatok döntéshozóit, hogy jelöljék ki azokat a helyi szakembereket, akiknek „kötelezően” ott kellene lenniük azokon a szakmai rendezvényeken, ahol az okos turizmus témaköre is szóba kerül – írja közleményében a szövetség.   A balatoni turisták egyre […]

Tovább olvasom

Az E.ON Hungária Csoport 3200 fészekkel várja a gólyákat

Több mint 250 oszlop madárbarát átalakítását tervezte be a cég erre az évre, a munkák egy része a gólyák érkezéséig megvalósul. Az oszlopokra madárbarát burkolatok, hosszú szigetelők, madárkiülők kerülnek fel a madarak biztonsága céljából.   A gólyák költését az oszlopokra telepített új fészektartókkal segíti az energiacég, ebből idén több mint 100 darabot telepítenek. A viharban […]

Tovább olvasom

Új régiós vezető az IKEA élén

Március 1-től Eva Malá Beluská az IKEA People & Culture vezetője a régió mindhárom országában: Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.   „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy remek csapattal dolgozhatok együtt, akik Prágából fedik le mindhárom piacunkat. Izgatottan várom, hogy a szervezeten belül szerzett tapasztalataimra és az üzlet, valamint emberi kapcsolatok iránti szenvedélyemre építve támogathassam az emberközpontú […]

Tovább olvasom

BL: ez a szerda a nagy pofonok napja volt

A BL rájátszás szerdai játéknapján csak Dortmundban nem történt semmi különös.   A Borussia Dortmund már az előző mérkőzésen elintézte a továbbjutást a Lisszabonban elért 3:0 arányú győzelemmel, így a visszavágó nagyrészt érdektelen gurigázással telt. Ez volt a szerdai játéknap egyetlen unalmas mérkőzése. A PSG valószínűleg az elmúlt hónapok minden frusztrációját kiadta magából a Brest […]

Tovább olvasom

Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf lesz Rákóczi Feri műsorvezető-társa a Troll a konyhában új évadában

Magyarország közkedvelt kulináris krimije, a Troll a konyhában 3. évada március 31-től megújult formában érkezik a csatornára. A házigazda, Rákóczi Feri mellé ezúttal a Michelin-csillagos séf, Sárközi Ákos csatlakozik döntőbíróként, hogy kiszúrja, melyik ételek estek áldozatul a napi troll munkálkodásának. De ez még nem minden, hiszen új szabályok is életbe lépnek: nagy változás lesz, hogy […]

Tovább olvasom

Csillag Születik – bemutatkozik az RTL első, AI-által generált casting felhívója

A Csillag Születikben nincsen műfaji megkötés, sőt, a klasszikus területeken túl a 21. század technikai vívmányait, vagy akár a mesterséges intelligenciát mesterien használók jelentkezését is várjuk! – írja közleményében a médiavállalat.    Verebély Marcell szenior kreatív producer nyilatkozata az első RTL-es, AI-által generált castingfelhívó kapcsán: „Az RTL-nél folyamatosan figyelemmel követjük a mesterséges intelligencia fejlődését, és […]

Tovább olvasom

Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) üdvözli a Nissan döntését

Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) üdvözli a Nissan márka magyarországi forgalmazójának döntését, miszerint a társadalmi visszhangra reagálva gyorsan intézkedett a napokban megjelent Nissan modellek kereskedői reklámkampányának megszüntetéséről, amely többek szerint sértő utalásokat tartalmazott a női nemre vonatkozóan.   Gerendi Zsolt, az ÖRT főtitkára elmondta: „Az eset rávilágít arra, hogy a reklámszakmában milyen fontos az önszabályozás […]

Tovább olvasom

Bajnokok Ligája: esélyesek fekete napja, bombameglepetésekkel

Nyolc csapat számára eljött az igazság pillanata a Bajnokok Ligájában. A Bayern München és a Benfica már az idegenbeli odavágón előnybe került, így nyugodtabban várhatta a kedd estét, míg a Milannak és az Atalantának minimális vereségről kellett hazai pályán fordítania.    Kedden este nem az történt, amire a futballban járatos szurkolók számítottak. Kezdve mindjárt a […]

Tovább olvasom

Hunyadi premier hétvége a TV2 műsorán

Duplarésszel indul a várva várt Hunyadi televíziós sorozat március 8-án a TV2 műsorán. A grandiózus történelmi széria, melynek a magyar származású Robert Lantos a producere, több mint hatszáz színész és kaszkadőr részvételével készült, és korábban nagy sikerrel mutatták be a Cannes-i televíziós fesztiválon.   Március 8-án, szombaton este duplarésszel robban be az izgalmasnak ígérkező Hunyadi […]

Tovább olvasom

La Liga: sovány, de értékes győzelmet aratott a Barcelona

A két madridi rivális komoly esélyt adott a Barcelonának azzal, hogy ebben a fordulóban csak döntetlent játszottak gyengébbnek számító ellenfeleik ellen.   A forduló zárómérkőzésén a Barcelonának győznie kellett ahhoz, hogy a táblázat élére álljon. A katalának ezen az estén igen messze voltak a csúcsformájuktól, kínlódva, küzdve, de végül behúzták a mérkőzést. Az első félidő […]

Tovább olvasom