Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre

Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre; a jelentkezők hétfőtől hat kategóriában adhatják be a nevezésüket.   A rendezvény alapítói 2004-ben azt tűzték ki célul, hogy felhívják a figyelmet a magyar operatőrök közösségének legkiválóbb tagjaira. Azóta minden évben hagyományos díjátadó keretében választják ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar operatőröket – emlékeztet a szervezők […]

Tovább olvasom

Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria az Art and Antique művészeti vásáron

Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket az Art and Antique művészeti vásáron, amelyet március 3. és 6. között rendeznek a budapesti Bálnában.   A szervezők tájékoztatása szerint az immár negyedik alkalommal megrendezendő seregszemlén egyebek mellett Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria, Boldi-szobrot […]

Tovább olvasom

Így definiálta magát újra a Lexus

2021-ben a Lexus megerősítette célkitűzését, hogy ügyfelei és a társadalom igényeit szem előtt tartva folytassa fejlődését, újradefiniálva közép és hosszútávú stratégiai irányvonalát. Hogy mi áll ennek az átalakulásnak a középpontjában? Az elektrifikáció még magasabb szintre emelése, az intuitív technológiák, a lenyűgöző teljesítmény és a magával ragadó formavilág.   Az RX400h 2005-ös bemutatkozása óta a Lexus […]

Tovább olvasom

Az ACG lett a Hankook Tire hazai ügynöksége

2022 januárjától az ACG Reklámügynökség látja el a Hankook Tire Magyarország pr- és social media ügynökségi feladatait. A közös munka már el is kezdődött: a napokban hirdették ki a Hankook Oktatási Pályázati Program idei eredményeit, az év pedig további izgalmas jubileumokat, CSR aktivitásokat, termékbevezetéseket és ezekhez kapcsolódó kampányokat tartogat.   A közös munkát mindkét fél […]

Tovább olvasom

Újabb Csontváry festményt kínál eladásra a Virág Judit Galéria

Igazi művészettörténeti szenzációval érkezik a Virág Judit Galéria és Aukciós ház az idei Art&Antique vásárra. Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című festménye régóta lázban tartja a műértőket, talány ugyanis, hogy pontosan kit ábrázol a kép.   Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képe a művész 1994-es nemzetközi kiállítás-sorozata előtt bukkant elő egy magyar magángyűjteményből. A […]

Tovább olvasom

Jövő év elején kerülhet a mozikba Gauder Áron új animációs filmje

Félidejéhez érkezett Gauder Áron Minden a rokonom című alkotásának a gyártása, a magyar animációs film várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.   A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a kézzel rajzolt animáció az indián teremtéstörténetet meséli el. A történetben a jelen és a múlt összekapcsolódik: a napjainkban játszódó jelenetekben olajvezetékek lefektetése ellen küzdenek az otthonukat […]

Tovább olvasom

Visszatérő és új kedvencek a Borsodi kínálatában

A Borsodi Sörgyár „ale” típusú sörkülönlegességeinek választéka idén egy visszatérő és egy új ízzel is bővül. A 2021-ben bemutatott Borsodi Meggy Ale és Borsodi Gyömbér Ale sörök mellett a különleges ízek kedvelői számára idén márciustól ismét elérhető lesz a gyümölcsös Borsodi Tropical Ale és megjelenik a félbarna, felsőerjesztésű Borsodi Amber Ale is.   A Borsodi […]

Tovább olvasom

A borválasztás még sohasem volt ilyen egyszerű

A borfogyasztásnak nemcsak komoly hagyománya, de kultúrája is van. Az értékmegőrzés fontos eleme a tudatos borfogyasztásra való nevelés. Ebben nyújt támogatást a Hilltop vadonatúj online kóstoló füzete, amely a kóstolt bor íz- és illatjegyeivel kapcsolatos egyéni benyomások rögzítésével segít felidézni vagy éppen megtalálni a kedvenceket.   A Hilltop tavaly a márka védjegyéül szolgáló aromákat helyezte […]

Tovább olvasom

Az ABB közzétette globális tanulmányának eredményeit

A „Jobb döntések milliárdjai: az ipari átalakulás új szükségszerűsége” című tanulmány az ipari eszközök internetének jelenlegi elterjedtségét és az abban rejlő lehetőségeket vizsgálja az energiahatékonyság javítása, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a változások ösztönzése terén. Az ABB új kutatásának célja, hogy ösztönözze a vitát az iparban az ipari IoT kihasználásának lehetőségeiről, és képessé tegye […]

Tovább olvasom

Vesszük a papucsokat, mint a cukrot

Az online webshopok forgalma ugyan nagyot nőtt a pandémia óta, de az elmúlt időszakban nem a divat volt az elsődleges haszonélvezője a növekedésnek. A cipőipar határozottan megsínylette az elmúlt közel két évet, több ismert papucsmárka viszont olyan mértékű növekedést tudott elkönyvelni, amire azelőtt nem nagyon volt példa.   Az e-kereskedelem már a Covid előtti időkben […]

Tovább olvasom