A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében

A nappali képzésben résztvevő és munkaerőpiacon is megjelenő diákok több mint fele (52 százalék) az iskolaszövetkezetek közreműködésével jut álláslehetőségekhez, közel egynegyedük (22 százalék) közvetlenül kerül kapcsolatba a munkáltatóval, illetve minden tizedik tanuló gyakornokként dolgozik az adott munkahelyen – derült ki a Pannon-Work Zrt. száz fős mintán elvégzett nem reprezentatív kutatásból.   A munkát vállaló diákok […]

Tovább olvasom

Megtörtént esetet feldolgozó túlélő dokusorozat indul a Discoveryn és a Maxon

Egy bizarr túravezető az Amazonas-medencében zajló expedíciót a túlélésért folytatott küzdelemmé változtatja a Discovery új dokumentumsorozatában.   Minden idők legrosszabb expediciója (Expedition From Hell: The Lost Tapes) című dokumentum-minisorozat egy tragikus amazóniai expedíciót mutat be, amelyet egy gyanús motivációjú, karizmatikus vezető irányított. A kétórás premier május 27-én, vasárnap 22 órakor érkezik a Discovery csatornára és a […]

Tovább olvasom

Tóth Gabi párjának rosszulesett, hogy a fricska szó negatív értelmezést kapott

Exkluzív interjút adott a Mandinernek Papp Máté Bence, a Fricska Táncegyüttes tagja, Tóth Gabi párja. Az interjúban kitértek arra, hogy „a bulvár összekente, negatív felhangot kapott” a fricska kifejezés.   „Kicsit rosszulesett, hogy a fricska szó kapott egy negatív értelmezést. Az kicsit kellemetlen vol, de minden csoda három napig tart. Ha az ember alázatos, ha a saját munkájára figyel, akkor ezek […]

Tovább olvasom

Nagyon fontos dolog az alvási rutin kialakítása

Rutin. Ez általában azokat a tevékenységeket jelenti, amelyeket rendszeresen végzünk, általában ugyanazon módon vagy ugyanazon időpontban. Ezek a tevékenységek hozzájárulnak az életünk strukturáltságához és stabilitásához, és segítenek abban, hogy hatékonyabban működjünk mindennapi életünkben. Természetesen egyénenként nagyon eltérőek lehetnek a rutinszokásaink, mivel azok nagy mértékben függnek életstílusunktól, céljainktól, preferenciáinktól.   Amit mindenki biztosan idesorol, az a […]

Tovább olvasom

Így lehet édenkert az erkélyünkön

Az erkély kertészekedés szempontjából a lehetőségek tárháza, érdemes kihasználni, és azon keresztül közelebb hozni magunkhoz a természetet, vagy akár megtermelni saját zöldségünket, gyümölcsünket. Egy kis kreativitással és beruházással már néhány négyzetméteren is látványos eredményeket érhetünk el, balkonunkból pedig igazi édenkertet varázsolhatunk – állítja Füzesi Melinda, a Praktiker kert- és növényápolási szakértője, aki hasznos tanácsokkal, tippekkel […]

Tovább olvasom

Újabb magyar celebpár szakított

Rubint Rékáék lánya visszaköltözött a szülői házba.   Schobert Lara tavaly októberben a Mokkában mesélt arról, hogy összeköltöztek futballista kedvesével Kazincbarcikán. Ez a kapcsolat a jelek szerint mostanra véget ért, a Schobert-házaspár egyetlen lánya ugyanis a minap az Instagram-oldalán tartott kérdezz-feleleket, egy követője érdeklődésére pedig elárulta, hogy jelenleg egyedülálló – ám mint írta, ettől többet nem szeretne nyilatkozni a témáról. […]

Tovább olvasom

A Ma este gyilkolunk nyitja a magyar film legnagyobb hazai seregszemléjét

Június 12-én a veszprémi História Kertben a Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték premier előtti gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek legnagyobb ünnepe, új nevén a MOZ.GO, a Magyar Mozgókép Fesztivál.   Az Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Filmintézet immár negyedszerre viszi Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a Magyar Mozgókép Fesztivált, […]

Tovább olvasom

Limitált kollekciót dob piacra a Tisza és Azahriah

„Több hónapnyi szervezés, sok száz kreatív órával a hátunk mögött ma rántjuk le a leplet” – így jelentette be a Tisza cipő, hogy hamarosan kapható lesz a kollekciójuk, amit Azahriah-val közösen készítettek.   Az együttműködésről több napon keresztül töltöttek fel képeket, de nem lehetett tudni, ki is a fehér kezeslábasba bújt illető, hogy felcsigázzák az emberek […]

Tovább olvasom

A jó idővel érkezik a jégkrémek csúcsszezonja

A több mint háromszáz féle jégkrém között a klasszikus ízek (csoki, eper, citrom, vanília, karamell) mellett lesznek frissítő, vizes alapú sorbetek, valamint az ismert édességmárkák legkedveltebb termékeinek jégkrém-változatai. Láthatóan a fogyasztók kedvelik a vegyes ízű jégkrémeket is, idei újdonságként a citrom-málna, a banán, a kaktusz és a yuzu-citrom ízpárosítást kóstolhatjuk meg, illetve a mókafaktort erősíti, […]

Tovább olvasom

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára

A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.   Minden magánszemélynek, háztartásnak, vállalkozásnak van CO2 kibocsátása, még a legkisebb mikro-vállalkozás, vagy otthonról dolgozó egyéni vállalkozó is karbonlábnyomot hagy […]

Tovább olvasom