Augusztus 18-án debütált a Mégis podcast-sorozat

Hírek

Új, nyolc részes podcast-sorozatot indít a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány a Szerencsejáték Zrt. támogatásával.

 

„A sorozatban nyolc életet szeretnénk felvillantani, amelyeknek főhősei nem mindennapi hátránnyal élik hétköznapjaikat, miközben komoly kérdéseket kell megválaszolniuk, fontos döntéseket kell meghozniuk és feltöltő forrásokat kell találniuk a napi küzdelmekhez. Miközben a beszélgetésekből mindannyian erőt tudunk meríteni, mondatról mondatra bomlik le a fal a fogyatékkal élő emberek és épnek tartott társaik között” – mondja Szám Kati, a Képmás magazin főszerkesztője és a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Keresztes Ilona műsorvezető vendégei többek között Ivanova Daniela, kerekesszékes újságíró (a nyitóképen), Fedinecz Pál, kisember, színész, Sükösd Csilla és munkatársai, a tehetségmásként.hu tulajdonosai, akik bár vakok, ékszereket és egyéb ajándéktárgyakat készítenek, Puskás Antal, akit a Tóni a kéken program keretében egy ország ismert meg, valamint Nagy Sándor atya, akinek siket szülők gyermekeként a jelnyelv az anyanyelve, így rendszeresen jelnyelven is tart szentmisét. Az adásokhoz képriport is kapcsolódik majd a Képmás magazin őszi és téli számaiban.

„Minden embernek helye van közöttünk, és minden ember élete értékes. Hogy megtalálja-e mindenki a saját útját, feladatát, küldetését, az a környezetén is múlik. Attól függ, hogyan tekintenek rá, értékelik-e, és adnak-e lehetőséget neki ahhoz, hogy alkosson, dolgozzon. Ez igaz az épekre és igaz a bármilyen akadályozottsággal élőkre egyaránt. Felelősek vagyunk egymásért” – emelte ki Keresztes Ilona.

A podcastek legújabb részei augusztus 18-tól kéthetente csütörtökön jelennek meg a népszerű podcast applikációkban.

 

SOCIAL MEDIA