Átrendeződés várható a Covid19-antigén-gyorstesztek piacán

Hírek Kiemelt

Érdemi átrendeződést vetítenek előre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által lefolytatott ágazati vizsgálat következtetései a Covid19-antigén-gyorstesztek piacán. Miközben az Országgyűlés szűkítette a gyógyszerek házhozszállításának lehetőségeit, a GVH azt javasolja, hogy – a verseny élénkítése céljából legalább átmeneti időszakra – gyógyszertárakon és gyógyászati segédeszköz üzleteken kívül is jogszerűen lehessen hozzájutni gyorstesztekhez. Emellett számos, gyorstesztet forgalmazó webshop számíthat fogyasztóvédelmi eljárásra, valamint egyéb hatósági intézkedésre. Ezen eljárások az érintett webshopok eltűnéséhez vezethetnek – figyelmeztetnek a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.

 

Sorozatban indulnak a gyorsított ágazati vizsgálatok

Annak ellenére, hogy a gyorsított ágazati vizsgálatok jogintézményét alig bő fél évvel ezelőtt vezette be a kormány, a Gazdasági Versenyhivatal már harmadik alkalommal alkalmazza ezt az eszközt meghatározott magyarországi termékpiacok ellenőrzésére.[1]

A legutóbbi gyorsított ágazati vizsgálat megindításának oka az volt, hogy a GVH-hoz beérkezett piaci jelzések alapján a Covid-antigén-gyorstesztek hazai árai jelentősen meghaladták a más uniós tagállamokban tapasztalható szintet. A GVH előzetesen úgy értékelte, hogy a körülmények a verseny torzulásának vagy korlátozódásának lehetőségére utalnak a tesztek hazai piacán” – magyarázza dr. Zalai Péter, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal partnere.

A 2021. december végén, illetve 2022. január elején lefolytatott vizsgálatban a versenyhatóság számos saját kutatást végzett, valamint információkat szerzett más tagállamok versenyhatóságaitól, és a hazai forgalmazási értéklánc egyes szintjein elhelyezkedő szereplőktől.

 

A GVH szerint növelni kellene az értékesítési pontok számát

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményeinek tükrében a Versenyhivatal két főbb javaslatot dolgozott ki a verseny élénkítése céljából:

  • Értékesítési pontok számának növelése: A GVH álláspontja szerint élénkíthetné a versenyt, ha jelentősen bővülne azoknak az értékesítési pontoknak a száma, ahol a lakosság a gyorstesztekhez hozzáfér. A Versenyhivatal ezért javasolja a gyorstesztek értékesítésének engedélyezését „kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál”, legalább egy átmeneti – három hónapos – időszakra.
  • Rövidebb értékesítési láncok: A GVH javaslata szerint a rövidebb értékláncok kialakítása is versenyélénkítő hatással bírhat. Ennek egyik módja lehet, hogy a fogyasztók „közvetlenül a hazai importőröktől vásárolják meg” a termékeket.

A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei szerint a fenti javaslatok több szempontból is figyelemre méltóak. Az értékesítési pontok számának esetleges növelése azért volna különösen váratlan, mert az Országgyűlés a közelmúltban jelentősen szűkítette egy másik egészségügyi termékkör, a nem vényköteles gyógyszerek házhozszállításának lehetőségeit.

Az értékesítési láncok rövidítése – és ezáltal egyes köztes szereplők kiesése – azért lenne kétséges kimenetelű, mivel a GVH jelentéstervezete is kiemeli a gyógyszertárakat és gyógyászatisegédeszköz-boltokat kiszolgáló nagykereskedői beszállítók gyorsaságát, rugalmasságát és megbízhatóságát. Ez utóbbi szereplők tehát számos tekintetben az ellátásbiztonságot erősítik.

 

Számos webshop megfelelő engedély nélkül értékesít

A gyorsított ágazati vizsgálat keretében a GVH széles körű kutatást végzett az interneten. Ennek eredményeképpen több olyan megállapítást tett, amelyek várhatóan hatósági eljárások megindulását eredményezik. Egyrészt rögzítette, hogy több webshop megfelelő engedélyek nélkül értékesíti a hazai jogszabályok alapján egyébként ún. gyógyászati segédeszköznek minősülő, önellenőrzési célú teszteket. Továbbá megállapította, hogy a fogyasztói tájékoztatás számos esetben nem megfelelő, egyrészt a teljeskörűség hiánya vagy a megfelelő jelzések elmaradása, másrészt a fogyasztóvédelmi szempontból kifogásolható állítások miatt, amelyek alapvetően a webshopoknál voltak jellemzőek. Amellett, hogy várhatóan a GVH maga is eljárásokat indít, intézkedésre biztatja a gyógyászatisegédeszköz-piac tekintetében egyébként hatáskörrel és szaktudással rendelkező Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) is.

A fogyasztóvédelmi jogsértések növekedése miatt a GVH előrevetíti, hogy a 2022. február 14-ével kezdődő héten újabb internetes keresés útján ellenőrzi a weboldalakon megjelenő tájékoztatásokat. Amennyiben ezt követően is fennállnak kifogásolható kereskedelmi gyakorlatok, a GVH kezdeményezni fogja az OGYÉI és az ITM bevonásával a koordinált hatósági fellépést.

A legfrissebb hírek azt is alátámasztják, hogy az egészségügyi szektor sem kivétel a Gazdasági Versenyhivatal gyors és határozott fellépései alól. Ahhoz, hogy a versenyhatósági fellépés ne érje váratlanul a piaci szereplőket, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei az alapos felkészülést javasolják.

A hatósági vizsgálatokat – köztük a helyszíni kutatásokat – megelőző felkészülésnek része a munkatársak tájékoztatása és képzése, valamint a megfelelő eljárásrend bevezetése, megismertetése a kollégákkal. Továbbá javasolt jogi képviselet előzetes biztosítása az ilyen eljárások megfelelő kezelésére felkészült ügyvédek meghatalmazása révén. Mindezek keretében biztosítható, hogy a munkatársak – különösen a biztonsági szolgálat, recepciósok, valamint a jognyilatkozat tételére jogosult kollégák – tisztában legyenek a belső értesítési láncokkal, valamint az eljárási jogaikkal és kötelezettségeikkel” – mondja dr. Zalai Péter.

A szakértő hozzáteszi: „Minden ágazati vizsgálat eredményeiről – így a Covid-antigén-gyorstesztek piacára vonatkozóról is – jelentés készül, melynek alapos megismerése és adott esetben észrevételezése révén is biztosíthatják a piaci szereplők, hogy a számukra fontos szempontokat a GVH figyelembe vegye a jövőben”.

 

[1]  2021 tavaszán és nyarán a téglapiacon, valamint a fa építőanyagok piacán folytattak le expressz ágazati vizsgálatot. 2022. január 24-én pedig közzétették a 2021 karácsonya előtt a Covid19-antigén-gyorstesztek piacán indított vizsgálat jelentésének tervezetét.

 

SOCIAL MEDIA