Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg a Nádudvari

Hírek

Decemberben fejeződik be a Nádudvari Élelmiszer Kft.-nél az a 650 millió forintos zöldfejlesztési program, amely a vállalat elkötelezettségét mutatja a környezetbarát működés iránt. A projekteket saját, illetve állami forrásokból, valamint az OTP Bank által nyújtott zöld hitelből finanszírozták.

 

„A vállalatcsoport számára prioritás a minél zöldebb működés. Élelmiszeripari vállalatként nem is gondolkodhatunk másként. Éppen ezért igyekszünk minden területen, így a termelésben vagy akár a csomagolások fejlesztése terén is érdemi eredményeket elérni. A vásárlói visszajelzések alapján azt látjuk, hogy a fogyasztók termékválasztásánál bizony már szempont, hogy olyan vállalattól válasszanak, akiről tudják, hogy vagy környezettudatos termelést és működést építettek fel, vagy ezen a téren komoly előrelépéseket tesznek” – hangsúlyozta Nagy Ádám, a Nádudvari ügyvezető igazgatója.

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt. Ennek köszönhetően a korábbi üzemenkénti 50 kW-os kapacitás 200-200 kW-ra nő. A projektsorozat további része a tejüzemben a jegesvizes technológiai hűtőrendszer rekonstrukciója új hűtőgép csoport aggregát telepítésével, a mirelit üzemben az ammóniás hűtőrendszer cseréje korszerűbb megoldásra, továbbá a hűtőaggregátokból származó hulladékhő hasznosítása használati melegvíz előállítására. Közvetlenül ugyan nem ennek a projektsorozatnak a része, ám mégis ide sorolandó az egyes termékcsaládok csomagolásánál végrehajtott innováció is. Így az E-mentes termékcsaládoknál 50%-kal csökkent a műanyagfelhasználás, ami évi 10 tonnával kevesebb műanyag felhasználását jelenti, valamint a most októberben bevezetett, 125 g-os gyümölcsjoghurtok első perctől már egy új típusú papír szélű pohárban kerültek a boltok polcaira.

 

300 családnyi energiafogyasztást megspórolnak

A cég elkötelezett a környezet megóvása érdekében különböző lépéseket tenni, így például tervben van egy egész éves átfogó faültetési program 2024-re. Ennek első eleme és egyben beharangozója volt az új gyümölcsjoghurtok elmúlt hetekben történt piaci bevezetéséhez kapcsolt, „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” kampány is. A Nádudvari Élelmiszer Kft. ugyanis vállalta, hogy minden, októberben értékesített 100 kilogramm joghurt után egy, Magyarországon őshonos fát ültet el a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-vel együttműködve. A program jóval a várakozások fölötti eredményt hozott, hiszen közel 400 tonna terméket adtak el. Így a vállalat további kiegészítéseivel mintegy 5000, hazánkban őshonos fekete-nyárfa csemete ültetését finanszírozza a Nádudvari, mely 1 hektárnyi erdőrész felújítását jelenti. A facsemeték november végén, az idén „Magyarország Legszebb Erdeje” díjjal kitüntetett Debreceni Nagyerdő városhoz közel eső részére kerülnek, amely a helyiek kedvelt sétáló és kiránduló helye.

 

120 kerékpár érkezik a dolgozók számára

Ugyancsak a környezeti terhelés csökkentése érdekében a közelmúltban arról is döntöttek a Nádudvarinál, hogy minden olyan dolgozó számára, aki vállalja, hogy kerékpárral érkezik munkába egy vadonatúj biciklit biztosítanak. Ennek érdekében már megrendeltek 120 kerékpárt, amit az akcióban résztvevők kapnak meg – írják.

 

SOCIAL MEDIA