Átalakítják a Notre-Dame katedrális környékét

Hírek Kiemelt

Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.

 

Anne Hidalgo főpolgármester hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályázat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az önkormányzat által megbízott zsűri a párizsi egyházkerülettel és a Notre-Dame-ért felelős állami intézménnyel közösen a belga építészirodát bízta meg a székesegyház környékének átalakításával.

A tervek alapján a Notre-Dame mentén fákkal övezett hosszú árnyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az építményt. A templom előtti, jelenleg lebetonozott téren pedig fákkal övezet füves terület lesz. Mindennek köszönhetően a homlokzat és az üvegablakok jobban ki fognak emelkedni a környezetből. A templom mögötti területen, ahol jelenleg bokrok és kordonok veszik körbe a székesegyházat a Szajna irányában, egy füves játszótér lesz, ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegablakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni.

https://www.youtube.com/watch?v=ZZL1_Xffko0

Az átalakítás egyik célja a zöld felületek növelése „mikroklímák” kialakításával a templom körül, a klímaváltozás és az egyre gyakoribb kánikulák kivédésére. A látogatók hűsítésére vizes részeket is kialakítanak a parkosítás során. Az esővizet a katedrális tetejéről a templom alagsorába vezetik, ahonnan a füvesített lejtőkön a parkba párologtatják, így a felszínen 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet. „Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisztikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át” – mondta a bemutatón Bas Smets. „Egész Párizs számára fontos dolgot valósítunk meg. Bebizonyítjuk, hogy a város többi része is adaptálható” – tette hozzá.

A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelületek területe több mint 130 fa ültetésével, de a tervek szerint egyik sem fogja elvenni azt a kilátást, amelyet a Szajnát átszelő hidak kínálnak a templomra.
A jelenleg kihasználatlan 3 ezer négyzetméteres földalatti parkolót fogadóközponttá alakítják át a látogatók számára, ahol csomagmegőrző, kávéház, könyvesbolt is nyílik. Innen lesz megközelíthető a Notre-Dame régészeti kriptája, és lesz egy kijárat a Szajna irányába is.

A beruházás 50 millió eurós költségeit teljes egészében a párizsi önkormányzat állja. Az átalakítás 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt már 2024 második felében igénybe vehetik a látogatók, ugyanakkor, amikor befejeződik a templomnak a 2019-es tűzvészt követő helyreállítása.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Emmanuel Macron elnök akkor ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül helyreállítják, de ezt a határidőt több hátráltató tényező, köztük az elhúzódó ólommentesítés és a pandémia okozta leállások miatt valószínűleg nem tudják tartani.

A tűzvészt megelőzően évente csaknem 12 millióan keresték fel a Notre-Dame-ot, ahol 2400 misét és 150 koncertet tartottak minden évben – írja az MTI.

 

Fotó: brusselstimes.com

 

SOCIAL MEDIA