Két kategóriában lehetett jelentkezni az idei pályázatra: az év társadalmi teljesítménye, valamint az év környezetvédelmi teljesítménye. Településméret szerint alkategóriákra bontották a pályázatot annak érdekében, hogy nagyobb esélyegyenlőséget biztosítson a kisebb települések számára is. A beküldött munkákat szakmai zsűri értékelte.
„Évek óta nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy fenntartható fejlődést célzó intézkedésekkel óvjuk a bolygót. Tesszük mindezt egyrészt saját működésünk karbonlábnyomának csökkentésével, másrészt hitel és befektetési állományunk ESG célú átalakításával. Emellett szerteágazó, egyedi kezdeményezésekkel is felhívjuk a figyelmet a környezetvédelemre és a társadalmi fenntarthatóságra. Ennek része volt az idén első alkalommal meghirdetett pályázat is. Azt tapasztaltuk, hogy a nyerteseink olyan kezdeményezésekkel neveztek, amelyek nemcsak megfelelnek a kiírásban foglaltaknak, hanem szemléletformáló jellegűek is, így amellett, hogy jó példával járnak elöl más települések számára. Az elbírálás során kiemelten értékeltük az innovatív, valamint a saját forrásból megvalósított projekteket” – mondta el a díjátadó kapcsán Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.
„A személyes zsűrizés során láttuk, hogy sok olyan pályázó volt, akik rendelkeznek saját, önálló klímastratégiával, vagy hasonló településszintű koncepcióval. Ez azért fontos, mert a klímaváltozás kérdése az egész társadalmat egyaránt érinti, az óvodáskortól a nyugdíjasokig, vagyis kell, hogy legyen önkormányzati szinten egy átgondolt cselekvési terv. Több olyan pályázat is volt, amelyben a megvalósított kezdeményezésekbe bevonták a település lakosait, hiszen az önkormányzatok vannak a legközelebb a lakossághoz, így hatalmas felelősség terheli a közigazgatás ezen helyi szintjét a klímaváltozás elleni harcban illetve a hozzá való alkalmazkodásban. Be kell látni, hogy ilyen globális változás esetén csak közös cselekvéssekkel tudunk eredményeket elérni” – fogalmazott Rózsa Zoltán, a Klímabarát Települések Szövetségének szakmai vezetője.
A nyertes önkormányzatok listája kategóriánként:
Az év társadalmi teljesítménye kategória:
- Község, nagyközség alkategória: Erdőkertes Község Önkormányzata
- Város alkategória: Sásd Város Önkormányzata
- Megyei jogú város, főváros és kerületei alkategória: Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
Az év környezetvédelmi teljesítménye kategória
- Község, nagyközség alkategória: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata
- Város alkategória: Onga Város Önkormányzata
- Megyei jogú város, főváros és kerületei alkategória: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata