Artvertising: új kreatív szakemberek érkeztek

Karrier Kiemelt

Győrösi Imre Art Directorként, Varsányi Ádám senior grafikusként csatlakozott az Artvertising kreatív divíziójához. Mindkét szakembernél elsődleges szempont volt, hogy kompetenciáik kiszolgálják a folyamatosan bővülő ügynökség ügyfeleinek, divízióinak igényeit. A következő lépés a kreatív igazgató személyének kiválasztása.

Győrösi Imre az utóbbi 25 évben dolgozott külsős és belsős grafikusként, art directorként számos magyar és nemzetközi ügynökségnél bizonyított. ATL és BTL megbízásokat is szívesen teljesít, kedvence a szabadkézi rajzolás. „Az utóbbi évtizedek során megtanulhattam, hogy egy jó alapötlettől a megvalósulásig hosszú út vezethet. Ezt az utat nem lehet kikerülni, de szakmai alázattal, nyitottsággal, humorral és párbeszéddel meg lehet könnyíteni, illetve sikerre lehet vinni. A tervezés során igyekszem azt az egyensúlyt megtalálni, ahol harmonikusan egyesül az eladhatóság és érthetőség, a mai grafikai trendekkel és az ügyfél igényeivel ötvözve.” – mondta az Art Director.

Brandek, amelyek projektjein Győrösi Imre korábban Art Directorként vett részt: Daimler-Chrysler (Mercedes, Smart); Burger King; Chio-Wolf Magyarország; Hyundai; Jaguar; Range Rover; Zwack Unicum; Obi.

Varsányi Ádám mindig is a művészi pályára készült. Pályáját tervező grafikusként kezdte, de ambícióinak köszönhetően gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Tervezett divatmagazint, részt vett ügynökség grafikai, illetve kreatív osztályának kialakításában. Közel áll hozzá az arculattervezés, ATL és BTL kampányok, kreatív koncepciók tervezése. Szívesen mentorál grafikusokat is. Hobbija a közösségi kertek tervezése, ezzel a tevékenységével már több díjat is nyert. „Mindig arra törekszem, hogy kreativitás és design terén a maximumot hozzam ki egy első látásra lehetetlennek tűnő megbízásból. Próbálok egyfajta új szemléletmódot belevinni a vizuális világukba, kreativitást, újszerűséget, trendiséget, és ez mindig beválik.” – összegezte hitvallását a senior grafikus.

Vállalatok, amelyek projektjein Varsányi Ádám korábban vezető grafikusként vett részt: Új Nemzedék Központ; MVM; Szerencsejáték Zrt.; EXIM Bank; FINA.

SOCIAL MEDIA