Amway jelentés: még mindig kockázatkerülőek a magyar fiatalok

Hírek Kiemelt

A vállalkozói létforma továbbra is népszerű Magyarországon, a fiatalok a legmotiváltabbak a saját vállalkozás elindítására. Még szabadidőnkből is áldoznánk és üzleti ötletünk is lenne, de a bukástól való félelem és a kezdőtőke hiánya hátráltat leginkább minket, magyarokat abban, hogy önálló lábra álljunk.  Többek között erről esett szó a FIVOSZ Fiatal Vállalkozók Hete november 20-i kerekasztal-beszélgetésén, ahol az Amway Globális Vállalkozói Jelentés legutóbbi eredményei mellett a közvetlen értékesítés, mint népszerű vállalkozási forma is terítékre került.

Vállalkozni jó: végre megvalósíthatjuk ötletünket, felépíthetjük saját cégünket, amit sikerre vihetünk. Bár mindez egyszerűnek tűnik, számos külső vagy belső tényező segítheti, vagy éppen hátráltathatja a fiatalokat abban, hogy önálló vállalkozásba kezdjenek. Minderről a Fiatal Vállalkozók hetén megrendezett kerekasztal-beszélgetésen esett szó, melyen Inotay Petra, a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kiss-László Dalma, az Amway Hungária marketing és PR igazgatója, Tánczos Edit, a Közvetlen Értékesítők Szövetségének főtitkára, Boda Andrea, a Caffé Perté tulajdonosa és Varga-Szabó Andrea, az Apple PS Hostess Ügynökség Kft. ügyvezetője vett részt.

A beszélgetés első témája az Amway Globális Vállalkozói Jelentése volt, mely a vállalkozói környezet és a vállalkozói hajlandóság változásait követi nyomon. Az Amway kutatásából kiderül, a vállalkozói létforma továbbra is népszerű itthon és külföldön is. Magyarországon – összhangban a globális tendenciákkal – a fiatalok a legmotiváltabbak, a 35 év alattiak számára a leginkább vonzó (46%) a vállalkozói létforma az eredmények alapján.

Az Amway AGER kutatásának fókuszában minden évben más kiemelt téma áll. A legutóbbi felmérés egyebek mellett arra is választ adott, milyen külső és belső tényezők segíthetik, vagy éppen hátráltathatják az embereket abban, hogy önálló vállalkozásba kezdjenek. „Az adatokból kiderült: mi, magyarok inkább hajlandóak vagyunk feláldozni szabadidőnket (39%), tele vagyunk üzleti ötlettel (35%) és úgy érezzük, szűkebb környezetünk mindenben mellettünk állna (52%), ha céget alapítanánk. Viszont ami leginkább visszatart bennünket a vállalkozástól, az az, hogy kevesen vállaljuk a bukás kockázatát (14%) és kevesen (12%) tartjuk magunkat képesnek arra, hogy előteremtsük a vállalkozáshoz szükséges kezdőtőkét”- mondta el a Fiatal Vállalkozók Hete rendezvényen Kiss-László Dalma, az Amway Hungária marketing és PR igazgatója.

És vajon milyen hatással vannak a külső tényezők, a gazdasági környezet a vállalkozói hajlandóságra? A felmérésből kiderül: a megkérdezettek negyede szerint a vállalkozáshoz szükséges technológiák itthon is elérhetőek, de kevesen gondolják úgy, hogy érthető adórendszer (14%) és támogató oktatási rendszer (13%) állna rendelkezésre a vállalkozóvá váláshoz. Még ennél is kevesebben vannak azok, akik szerint megfelelő a hazai gazdasági helyzet (10%) és a jogszabályi környezet (9%) a cégalapításhoz.

Bár a vállalkozás indításának lehetősége mindenki számára nyitva áll, de nem mindenki alkalmas rá. Boda Andrea, a Caffé Perté tulajdonosa szerint saját céget indítani, és fenntartani nagyon kemény munka, ami nagy felelősséggel jár. Hozzátette, fontos a kudarctűrő képesség is, hiszen számos nehézséggel kell nap, mint nap szembenézni, és megoldást találni az újabb és újabb kihívásokra.

A kerekasztal-beszélgetés résztevői arra is keresték a választ, milyen lehetőségük van vállalkozás indítására azoknak a fiataloknak, akiknek még nincs konkrét üzleti ötletük. Ennek egyik módja lehet a közvetlen értékesítés. „Az önálló vállalkozás indítása rengeteg kihívással jár és komoly tőkét igényel. A közvetlen értékesítés jó alternatívát kínál a fiataloknak arra, hogy kipróbálják magukat vállalkozóként még akkor is, ha nincs kialakult üzleti elképzelésük. A direkt értékesítő cégeknél adottak a vállalkozáshoz szükséges keretek, emellett rugalmas lehetőséget kínálnak, ahol a fiatalok alacsony kockázat mellett sajátíthatják el a vállalkozáshoz szükséges ismereteket, amit később is, akár hosszú távon kamatoztathatnak” – mondta el a rendezvényen Tánczos Edit, a DSA – Közvetlen Értékesítők Szövetségének főtitkára.

Végül, de nem utolsósorban a munka-magánélet egyensúlyának kérdése is terítékre került, hiszen akár vállalkozóként, akár sikeres felsővezetőként is hatalmas kihívást jelenthet a megfelelő arányok fenntartása, ám alapos tervezéssel és kellő odafigyeléssel meg lehet valósítani.

 

SOCIAL MEDIA