Amikor a művészet születik

Hírek

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjának célja, hogy a régió rejtettebb településein összekapcsolja a helyi alkotókat, a kortárs művészet jól ismert szereplőit és az itt élőket. A régiós kezdeményezések között van a Kultháló projektje, amely 11 bakonyi és balatonfelvidéki bázison beavatást, a kultúra passzív befogadása helyett a tevékeny részvételt emelve fókuszba. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós – fotóriporter, fotóművész, fotográfus – vállalkozott arra, hogy térben és időben összekösse a többi helyszínt. Céljuk, hogy olyan képekbe tegyék át ezeket a szavakkal nehezen megragadható információkat, amelyek mindenki számára átélhetővé teszik a megismételhetetlen folyamatokat.

 

Első merítésben tizenegy település – Badacsonytördemic, Bakonybél, Balatonboglár, Gyulakeszi, Hegyesd, Magyarpolány, Mindszentkálla, Pécsely, Salföld, Vöröstő és Zánka – alkotják a Kultháló bázisait, ahova a kultúra jól ismert szereplői a helyi alkotókhoz és közösségekhez vendégségbe érkeznek, hogy az ott meglévő értékekre építve hozzanak létre közösen valami újat. A folyamat során a megismerés, a beavatás, az át- és megélhető, bárki számára befogadható kultúrát középpontba állítva. Festészettől a komolyzenéig, street arttól a színházig, költészettől a jazzig kalandozva összművészeti jellegű eseménysorozatok, workshopok, táborok, beszélgetések és alkotóműhelyek újszerű módon teszik átélhetővé a különböző művészeti ágakat.

Mindszentkálla Káli-kapocs (Oláh Gergely Máté)

A projektek négy fő tematika köré épülnek. Pécselyen, Magyarpolányban és Hegyesden meglepő közelségben, a helyiek életébe bekapcsolódva, az ő részvételükre, történeteikre és történelmükre építve születnek meg a színházi előadások. Bakonybélben és Gyulakeszin a zeneszerető kisközösségek komolyzenei menedékként olykor világhírű kórusokat, hangszereseket és énekeseket látnak vendégül. A zenei kultúrának azt a tartományát, ami látszólag csak keveseké, és jellemzően a nagyvárosok híres intézményeiben férhető hozzá. Vöröstón, Hegyesden, Magyarpolányban, Balatonbogláron, Salföldön és Gyulakeszin a régió értékeire építő kortárs képzőművészet válik a hétköznapok részévé és jó eséllyel bárki számára befogadhatóvá. Míg Badacsonytördemicen és Salföldön a csoportban zenélés, a közös alkotás örömét átélve a kortárs könnyűzene és jazz kerül középpontba.

A Capa Központ közreműködésével még egy fontos művészeti ág, a kortárs fotográfia is bekapcsolódik a folyamatba, hogy azok is átélhessék a Kultháló mindennapjait, akik személyesen nem tudnak ellátogatni a településekre. Öt fotós – Barakonyi Szabolcs, Hajdú D. András, Horváth Katalin Fanni, Mohai Balázs és Oláh Gergely Máté – fényképei és sorozatai az elkövetkező hónapokban hétről-hétre bepillantást engednek a Kultháló egyes bázisain születő kulturális folyamatokba.

Balatonboglár Art Residency

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ gondozásában megjelenő sorozat, a Kultháló blog anyagai Creative Commons licensz alatt érhetők el, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehetők.

 

Fotó: Hegyesd Jelenrét – Barakonyi Szabolcs

 

SOCIAL MEDIA