Álarcos énekes – Csobot Adélt rejtette az Automata álarca!

Tejszínhub

A Járai Mátéval kiegészült nyomozóbrigádnak ugyan elfogytak a Szuperkártyái, mégis teljes összhangban, mindannyian Csobot Adélra tippeltek az Automata leleplezésénél! Velük együtt, párja, Istenes Bence is sejtette, hogy gyermekei anyját rejtheti az álarc. A műsorvezető szerint ekkora egyetértés még nem volt ebben az évadban.

 

A végső tipp mindenkinek bejött, ugyanis az Automata álarca valóban az X-Faktor jubileumi évadának mentorát, a korábbi Álarcos énekes-évadok nyomozóját, Csobot Adélt rejtette!

 

Leleplezve! Ő volt az Automata álarc alatt | 8. Adás

 

A nyolcadik adásban a Víziló a Cápával és egy hármaspárbajon a Kaméleon, a Lovag és Csacsi, valamint az Automata csapott össze. A stúdióban ülő nézők és a nyomozók döntése alapján az ötödik helyen a mindössze két adást megélt Automata végzett. Leleleplezését követően összeállt az Álarcos énekes harmadik évadának elődöntős mezőnye!

Az elődöntőben a Lovag és Csacsi, a Víziló, a Kaméleon és a Cápa méri össze tudását. A következő hétvégén a vasárnapi elődöntőt követően, november 1-jén, hétfőn, jön az Álarcos énekes Fináléja, ahol kiderül, ki lesz a harmadik évad győztese!

A műsort követően azonnal indítható az Álarcos énekes háttérműsora, az Álarc mögött, az RTL Most-on, Lady Szomjas influenszerrel, aki a leleplezettel beszélget. www.rtlmost.hu

 

Istenes Bence és Lady Szomjas riszaviadallal nyitották meg az Álarcos énekest

 

Szabó Zsófi saját rap dallal lepte meg Fluor Tomit!

 

 

Produkciók:

 

A Víziló bemutatja: Emlékszem (vagy…) (ByeAlex és a Slepp) | 8. Adás

 

A Cápa bemutatja: Azt mondtad (Dánielfy Gergely) | 8. Adás

 

Lovag és Csacsi bemutatja: Valami van a levegőben (Halott Pénz) | 8. Adás

 

Az Automata bemutatja: Szerelmes Vagyok (Bëlga) | 8. Adás

 

A Kaméleon bemutatja: Shallow (Lady Gaga, Bradley Cooper) | 8. Adás

 

 

Nyomozati anyagok:

 

Rejtélyes nyomok: Víziló | 8. Adás

 

Extra nyom: A Barátok közt színésznője lapul a Víziló álarc mögött?

 

Rejtélyes nyomok: Cápa | 8. Adás

 

Extra nyom – Járai Máté: „Ha nem ülnék itt, azt hinném, én vagyok”

 

Rejtélyes nyomok: Lovag és Csacsi | 8. Adás

 

Extra nyom: Az RTL Klub két műsorvezetője lehet Lovag és Csacsi?

 

Rejtélyes nyomok: Automata | 8. Adás

 

Extra nyom: Az Automata titokzatos üzenetet küldött Járai Máténak!

 

Rejtélyes nyomok: Kaméleon | 8. Adás

 

Extra nyom: Kancsalsága buktathatja le a Kaméleont?

 

 

Az Álarcos énekes hivatalos oldalai:

Facebook: https://www.facebook.com/alarcosenekes

Instagram: https://www.instagram.com/alarcosenekes/

TikTok: https://www.tiktok.com/@alarcosenekes

 

SOCIAL MEDIA