Afrikában nyertek nemzetközi tervpályázatot a magyar építészek

Hírek Kiemelt

Magyar építésziroda nyerte el az afrikai Zimbabwe egyik legnagyobb beruházásának megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A KÖZTI referenciáinak sora bővül majd a 42.000 négyzetméteres CBZ Bank épületének megtervezésével, amiben irodák, közösségi terek és bankfiók is helyet kapnak.

 

A tervpályázatra Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából, Zimbabwéből, Svájcból és Magyarországról hívtak meg összesen tíz tervezőirodát. A kilenc beérkezett munka közül a KÖZTI terve nyert, így a nagy múltú, magyar építésziroda készítheti el a nagyléptékű dél-afrikai fejlesztés tervét.

„Zimbabwe egyik legnagyobb beruházására elnyert megbízásunk a KÖZTI számára a kontinensre való visszatérés következő lépése lehet, hisz építészirodánk már több évtizeddel ezelőtt is tervezett épületeket Afrikában” – emelte ki Tima Zoltán. A KÖZTI tervezési igazgatója a tervpályázat kapcsán elmondta: „Zimbabwe legnagyobb kereskedelmi bankjának új épülete a fővárosban Harare-ban, a cég jelenlegi központja mellett valósul majd meg.”

A zsűri által kiválasztott két legjobb terv építészei személyesen prezentálták munkájukat Zimbabwe fővárosában. A KÖZTI színeiben Tima Zoltán és Csízy László építészek a tervezett irodaház teljes felépítése mellett egy interaktív, háromdimenziós prezentációval bemutatták az épületre jellemző atmoszférát, a karakteres részleteket.

„A dél-afrikai helyszín egzotikus kihívást jelent a tervezésnél, hiszen magyar szemszögből még a nap is fordítva süt, éppen északról” – avatott be a tervezés nehézségeibe Csízy László. A KÖZTI projektvezető építésze hozzátette: „A gazdag helyi hagyományok, a fenntartható anyagok és a zimbabwei adottságok mellett a klíma sajátosságait is figyelembe kellett vennünk a tervezés során. Az Afrikára oly jellemző égetett agyag különleges árnyékolórendszerként került a homlokzatokra, egy második karakteres héjat alkotva az épület körül. A belső terek olyan passzív energetikai megoldásokkal készültek, melyek magasfokú szakmai tudás, illetve bonyolult gépek nélkül is üzemeltethetőek.”

A létesítmény középpontjában az épület zöld tüdejeként működő átrium áll. A fedett, átszellőztetett belső tér a teljes irodaházat átláthatóvá teszi. A multifunkciós épületben ügyfélkapcsolatokra épülő bankfiók, összenyitható konferenciatermek, valamint étterem és kávézó is helyet kaptak. A KÖZTI építésztervezői arra is figyeltek, hogy a telken lévő ősfákat megőrizzék, a fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően.

Az építésziroda már a hatvanas években is jelen volt Afrikában. A KÖZTI nevéhez olyan beruházások megtervezése köthető, mint az algíri Olimpiai Stadion vagy az abujai magyar nagykövetség Nigériában. Emellett kórházak és iskolák – összesen közel száz megvalósult épület – is dicsérik a magyar tervezők munkáját. A KÖZTI meghatározó volt több afrikai város rendezési tervének elkészítésében is.

A KÖZTI-nél több mint ötven építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Puskás Arénát, az Eiffel Műhelyházat, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B mólót is.

 

Zimbabwe-i nemzetközi tervpályázat

Építész tervezők:

Tima Zoltán

Borbély András

Csízy László

Tóth Balázs

Tóth Krisztián

Szegedi Éva

Fenntarthatósági projektvezető:

Szulágyi Zsófia

BIM menedzser:

Petri Dávid

 

SOCIAL MEDIA