Adni Öröm! – még tart a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR jótékonysági akciója

Hírek Kiemelt

December 16. és 21. között 24. alkalommal rendezi meg az Adni Öröm! karácsonyi gyűjtőakciót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR. A koronavírus világjárvány miatt a vásárlók ebben az évben adománykártyák megvásárlásával támogathatják a rászoruló embereket. Az összegyűlt felajánlásokból a szeretetszolgálat élelmiszereket vásárol, majd csomagokat állít össze, amelyeket nehéz sorsú családokhoz juttatnak el a civil szervezet munkatársai, még karácsony előtt.

 

Az idei egy soha nem látott, kihívásokkal teli, küzdelmes esztendő. Segítségre, embertársaink iránti szolidaritásra mindig szükség van, 2020-ban a koronavírus-világjárvány idején pedig különösképp. A SPAR Magyarország mindig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat oldalán áll az Adni Öröm! adománygyűjtő akcióban, mert tudjuk, hogy a felajánlás oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá. Örömteli, hogy ebben a nehéz helyzetben megtaláltuk azt a megoldást, amellyel segíthetünk, miközben a kezdeményezésben részt vevő önkéntesek egészségét sem tesszük ki kockázatnak” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A korábbi évekhez képest változás, hogy élelmiszeradomány-gyűjtés nem zajlik az üzletekben. 2020. december 16. és 21. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban a vásárlók a kihelyezett Adni Öröm! állványokon, valamint a tartós élelmiszerek mellett adománykártyákat találnak, melyek megvásárlásával támogathatják a kezdeményezést. Az adománygyűjtéshez bárki hozzájárulhat a SPAR online shopon keresztül is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a befolyt adományból élelmiszereket vásárol, melyekből csomagokat állít össze és elszállítja azokat a rászorulóknak még karácsony előtt.

Az Adni Öröm! akciót a személyességre alapoztuk, a gyűjtés során háromezer önkéntesünk szokott az üzletekben adományt kérni a vásárlóktól. A járvány miatt ez most nem kivitelezhető, ezúttal találkozások nélkül kell az emberek támogatását kérnünk. Örülünk, hogy erre sikerült megoldást találni, az adománykártyák kihelyezésével mégis meghirdethetjük a karácsonyi gyűjtést és ajándékot vihetünk a nélkülöző családoknak. Minden vásárlót arra kérünk, hogy a nekünk szánt tartós élelmiszerek árán idén vásároljon adománykártyát” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

A tavalyi siker után az idei év kommunikációs kampányának szlogenje ezúttal is a „Lett egy másik családom”. Ez kifejezi az önzetlenséget, amely egymás számára ismeretlen embereket köt össze a segítségnyújtáson keresztül.  A kampány idén új elemmel bővült: közismert személyiségek, TV-s szereplők közösen énekelték el az ország egyik legkedveltebb karácsonyi énekét, a Csendes éj című dalt. Emellett azonban bárki más is csatlakozhatott az énekléshez online, a www.adniorom.hu weboldalon keresztül 2020. december 1. és 9. között. A beérkezett videókból és hanganyagokból pedig egy klip készült, mely mától érhető el a SPAR különböző online csatornáin. Az adományozók ezzel a közös dallal fejezték ki a járvány ideje alatt is a szolidaritás és az összefogás erejét.

 

A 24. Adni Öröm! akcióban résztvevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája megtalálható a www.adniorom.hu weboldalon. Máltai adománykártyák megvásárlásával pedig a SPAR online shopon keresztül is támogatni lehet a kezdeményezést: www.spar.hu/onlineshop

SOCIAL MEDIA