Adathalászat, online zaklatás, mesterséges intelligencia

Hírek

Ezekre a témákra hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által üzemeltetett magyar Safer Internet Center a Biztonságos Internet Világnapján. Az eseményhez kapcsolódva különleges, internetbiztonsággal kapcsolatos programot szerveztek 2024. február 6-án, Budapesten, a Magyar Telekom Székházban.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke megnyitójában kiemelte, hogy a szervezet 26 éve foglalkozik a média, és az internet fiatalokra gyakorolt hatásával. ”A Gyermekmentőnél nem csak ezen a világnapon, de minden egyes nap teszünk azért, hogy az internet egy jobb, biztonságosabb hely legyen.”

A vendégeket a házigazda Magyar Telekom részéről Jenei Rita üzleti kommunikációs vezető üdvözölte, aki örömét fejezte ki, hogy ennek a fontos eseménynek a Telekom székháza adhat otthont. Megköszönte a szülők, pedagógusok munkáját, amit nap mint nap végeznek a gyerekek biztonsága érdekében.

Köszöntőbeszédet és előadást is tartott dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke is. Kifejtette, hogy a „biztonságos internet” fogalmi ellentmondás, de törekedni tudunk arra, hogy biztonságosabb legyen. A hatóság dolga az, hogy a maga eszközeivel lépésről-lépésre növelje ezt a biztonságot. Koltay András „A gyermekvédelem aktuális kérdései a médiaszabályozásban” című előadásában bemutatta, hogy a közvetlen tilalmak felállításán túl milyen egyéb eszközök állnak a médiahatóság rendelkezésére a digitális gyermekvédelem területén.

Kálmán György, az OTP Bank IT biztonsági vezető tanácsadója prezentációjában az internetes elkövetések típusait ismertette, illetve azt, hogy milyen kockázatokat rejthet a mesterséges intelligencia használata a fiatalokra. Háromgyermekes családapaként kihangsúlyozta, hogy időt kell szánni a gyerekekkel való beszélgetésre, és oktatni kell őket a biztonságos internet szabályaira.

Mészégető Mária, a Hello Szülő! platform főszerkesztője a Telekom legújabb, családokat segítő felületét mutatta be, amely rengeteg módszert, praktikus tudást, cikket, videós tartalmat kínál az érdeklődő családoknak a gyereknevelésről.

Solymos Ákos, a Quadron Kibervédelmi Szolgáltató Kft. oktatási üzletágvezetője azt a témát járta körül, hogyan beszéljenek a szülők az eszközhasználatról azokkal a fiatalokkal, akik először kapnak mobiltelefont, és melyek azok a veszélyek, amelyekbe a gyerekek belekerülhetnek, és akár törvénysértést is elkövethetnek (sexting, online zaklatás, kibeszélés).

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő, mentálhigiénés szakember előadásában összegezte, mit tehetnek a szülők azért, hogy megóvják gyerekeiket a pornográf tartalmaknak való kitettségtől, illetve felkészítsék őket a netes szexuális ragadozókkal szemben. Hangsúlyozta az értő figyelem és bizalom kiépítését a családban, a szabálykeretek felállítását és az önbizalomerősítést. Hozzátette: azok a tinik, akiknek helyén van az önbizalmuk, könnyebben tudnak nemet mondani.

Rónaszéki Péter, a Fortix Consulting Kft. ügyvezető partnere előadásában felhívta a figyelmet a digitális kor kihívásaira, és konkrét javaslatokat nyújtott a szülők számára olyan témákban, mint az internetes zaklatás (cyberbullying), adatvédelem, online átverések és internetfüggőség.

A Biztonságos Internet Nap nem csak a pedagógusoknak és szülőknek volt érdekes: a meghívott gyerekek technológiában jártas mentorok irányításával internetbiztonsági játékon vettek részt. Olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy milyen kockázatokat rejt, ha nyílt wifi hálózatokra csatlakoznak fel, illetve a pendrive-ok és a nyilvános USB porton keresztüli töltés veszélyeit is bemutatták nekik.

SOCIAL MEDIA