Aczél László távozott a YR éléről

Karrier

Aczél László a Facebookon jelentette be, hogy távozik Y&R éléről. Az összeolvadó VML és Y&R (VMLY&R) vezetését Palincsár László veszi át, aki vezérigazgatói pozíciója mellett megtartja a Team Redben és Team Red Mediaban betöltött ügyvezetői szerepét is.

„Csatolva egy kép. Rólam. Úgy húsz év távlatából. Akkor még a Young a Budagyöngyénél lakott és négy emeleten terült el. Én meg a kávésbögrémmel, a Helikon és Chesterfield cigisdobozaimmal a második emeleten laktam és a PM ügyfelemmel keltem és feküdtem nap mint nap. Milyen szép is volt vonalas telefonról beszélni, egy ccMail nevű programról levelezni és fénymásolgatni a faxokat! – írta Aczél László facebook-oldalán.  – Azóta szép nagy utat tettem meg: tíz év accountkodás után tizenegynéhány éve vezetem a céget, a cégcsoportot. Eközben tanúja voltam miként növünk nagyra, bővülünk, majd megint szűkülünk, majd újabb cégek és logok csatlakoznak hozzánk, majd megint lemorzsolódnak. Átéltem azt, ahogy ügyfeleket nyerünk, mások elhagynak sok év után, kompetenciákat bővítünk, majd pár sikertelen kisérletet elhagyunk. Valójában ebben az eszméletlen pörgésben nem is volt olyan év, amikor ne hirdettünk volna valami masszív átalakulást, átstruktúrálást, ne történt volna valami kataklizmikus fordulat. Emellett persze szerintem nincs az a siker, nincs az a cím, elismerés, vagy cél, amit ne értünk volna el ennyi év alatt.

Ez a kaland 23 év után most véget ér. Elhagyom a Youngot, illetve a VMLY&R-t ahogy ma hivatalosan nevezik. Folyamatos változásban van az iparág, változik a struktúra és én is változom vele. 8395 nap után jelképesen bedobom a törülközőt. Négy különböző managementet hagyok hátra, három különböző irodát, időnként egy, időnként négy, időnként tizenöt országot érintő projektet, megszámlálhatatlanul sok tendert és több száz ügyfelet. És egy nagyon jó csapatot hagyok hátra. Köszi mindent Y&R!”

SOCIAL MEDIA