A Yamaha nagyteljesítményű, hidrogénes V8-ast fejleszt a Toyota számára – egy Lexus motorból

Hírek Kiemelt

A Yamahában 3,6%-os részedéssel bíró, a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológiát már nem csak személyautóban, buszban, teherautóban és targoncában kínáló, de például a vasúti közlekedésben, hajózásban vagy épp az épületenergetikában rugalmasan felhasználó modulokban is elérhetővé tevő Toyota autókban használható, 5,0 literes V8-as hidrogén belsőégésű motor kifejlesztésével bízta meg a Yamaha Motort, amelynek alapja a Lexus RC F prémium sportkupéban szolgáló egység. Japánban ugyanis a Toyota és vele együttműködő (köztük teljes egészében vagy részben Toyota tulajdonban lévő) autóipari vállalatok közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy bővítsék a belső égésű motorok üzemeltetésére alkalmas üzemanyagok számát.

 

Még tavaly novemberben jelentette be a Toyota, a Subaru, a Mazda, a Kawasaki és a Yamaha, hogy  közösen dolgoznak majd a nagy múltú belső égésű motorok üzemanyag-választékának bővítésén, amelynek  célja karbonsemlegesség elérése. A Toyota addigra már komoly tapasztalatokat szerzett a versenypályán is egy belsőégésű hidrogén motorral hajtott Corolla versenyautóval, egy hónappal később pedig leleplezte a hidrogén belsőégésű motor hajtotta GR Yaris koncepcióautót. Az együttműködő partnerek már novemberben megmutatták a V8-as hidrogénmotort, amelyet a Yamaha fejlesztett a Toyota számára, a motor teljesítménye és paraméterei kapcsán azonban akkor még nem sokat árultak el. A Yamaha mostani bejelentéséből ugyanakkor kiderül, hogy az egység a Toyota luxusautómárkája, a fejlett környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modellek páratlanul széles kínálatán túl az autózás szerelmeseit elképesztő sportautókkal kényeztető Lexus egyik legnépszerűbb sportmodelljében, az  RC F prémium sportkupéban szolgáló 5,0 literes egységre épül. A Yamaha mérnökei ugyanakkor nagyteljesítményű motor több pontján, többek között az injektorokon, a hengerfejeken, és a szívócsonkon is módosításokat eszközöltek,  az immáron hidrogén belsőégésű motor motor így akár 450 lóerőt is leadhat 6800-as fordulatszámon, maximális forgatónyomatéka pedig 540 Nm, amit már 3600-as fordulatszámon képes elérni.

„Azon dolgozunk, hogy 2050-re elérjük a karbonsemlegességet, ugyanakkor a „Motor” kifejezés cégünk nevében is szerepel, ennek megfelelően pedig szenvedélyesen szeretjük a belső égésű motorokat, és elkötelezettek vagyunk irányukba. A hidrogénmotorok magában rejtik a karbonsemlegesség lehetőségét, miközben életben tartják a belső égésű motorok iránti szenvedélyünket. Az eltérő vállalati kultúrával és szakterülettel rendelkező cégekkel való együttműködéssel, valamint partnereink számának növelésével szeretnénk utat mutatni a jövő felé.” – avat be a fejlesztés kapcsán Yoshihiro Hidaka, a Yamaha Motor elnöke.

A hidrogén érdemei: nem csupán a benzin helyettesítője

A Yamaha körülbelül öt éve kezdett el hidrogénmotort fejleszteni autókhoz. Takeshi Yamada, a műszaki kutató- és fejlesztési központ autóipari fejlesztési részlegének munkatársa, és nem mellesleg a hidrogénmotort fejlesztő csapat tagja elmondta, hogy a projekt előrehaladtával kezdte igazán érezni az erőforrásban rejlő lehetőségek mélységét.

„Kezdtem látni, hogy a kizárólag hidrogénnel hajtott motorok valójában nagyon szórakoztatók tudnak lenni, és könnyen kezelhető teljesítménykarakterisztikával rendelkeznek. A hidrogénmotorok természetükből adódóan barátságos érzést nyújtanak, ami elektromos vezetési segédletek nélkül is megkönnyíti a használatukat. Mindenki, akinek lehetősége volt tesztelni a prototípust, kissé szkeptikusan állt hozzá, de a végén mégis mindenki széles mosollyal az arcán szállt ki az autóból. Ahogy ezt végignéztem, kezdtem hinni benne, hogy valójában óriási potenciál rejlik a hidrogénmotorok egyedi karakterisztikájában, és nem csupán a benzines erőforrások egy lehetséges helyettesítőjeként kell rájuk tekinteni.” – meséli Yamada.

Fontos megjegyezni, hogy Yamada és a csapat nagy hangsúlyt fektetett a fejlesztési folyamat során az úgynevezett Kanno Seinóra, ami érzéki, vagy izgalmas teljesítményt jelent. Yamada a különleges, nyolc az egyben kipufogócsonkból érkező harmonikus, nagyfrekvenciájú dallamokat emeli ki példaként.

„Ez egy olyan kihívás, amelybe mérnökként jó mélyen belemerülhetünk, és én személy szerint nem csak a teljesítményt, hanem egy új varázst is szeretnék adni a belső égésű motoroknak. Olyat amilyet a világ még nem tapasztalt” – ígéri Yamada.

Ő és mérnöktársai hisznek a teljesen hidrogénüzemű motorokban rejlő lehetőségekben. A fokozatosan bővülő partnerhálózattal együttműködve Yamada kétségtelenül úgy érzi, hogy fél lábbal már átlépték a küszöböt a technológiában rejlő lehetőségek kiaknázása felé vezető ajtón. Azt, hogy a most bemutatott V8-as 5.0 literes 480 lóerős hidrogén belsőégésű motor milyen modell szíve lehet majd, és hogy erre a jövőbeni modellre Toyota vagy épp Lexus logó kerül-e, egyelőre nem tudni, ám az egyértelműnek tűnik, hogy különösen izgalmas fordulatot hozhat a környezetbarát sportautók piacán.

 

SOCIAL MEDIA