A Toyota autókkal és tárgyi adománnyal támogatja a Híd Kárpátaljáért programot

Hírek Kiemelt

A Toyota magyarországi értékesítéseiért felelő Toyota Central Europe Kft. és a japán autógyártó magyarországi márkakereskedői hálózata több módon is igyekszik kivenni a részét az ukrajnai háborús események miatt otthonukat elhagyni kényszerülők számára történő segítségnyújtásból.

 

Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akciója indult útjára az ukrajnai háború kirobbanását követően Híd Kárpátaljáért néven, amelynek keretében a kormányzat, a karitatív szervezetek, a vállalati szféra és a magyar lakosság páratlanul széles összefogásban igyekszik segítséget nyújtani a bajbajutottaknak és az otthonukat elhagyni kényszerülőknek. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Toyota Central Europe Kft. is, hat autó, köztük áruszállító és személyszállító kisbuszok és személyautók egy hónapra történő felajánlásával, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet számára történő adománygyűjtéssel.

„Azt hiszen a mostani, talán minden korábbinál nehezebb helyzetre különösen igaz, hogy aki gyorsan segít, kétszer segít. Éppen ezért magától értetődő volt számunkra, hogy mi is csatlakozunk a példaértékű és történelmi Híd Kárpátaljéért humanitárius akcióhoz, és a logisztikai feladatok támogatására felajánlott autók biztosítása mellett a kollégáink körében is gyűjtést szervezünk az Ökumenikus Segélyszervezet számára. Ezzel párhuzamosan a magyarországi Toyota márkakereskedések a helyi segélyszervezetekkel együttműködve igyekeznek kivenni a részüket a segítségnyújtásból” – avat be László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi országigazgatója.

A koronavírus elleni védekezés támogatása céljából több alkalommal hasonló felajánlást tevő Toyota hazai vezetője azt is elmondta, reméli, hogy felajánlásuk további vállalatokat inspirál támogatásra, hiszen a központilag szervezett segítségnyújtás épp olyan fontos, mint a helyi kezdeményezések felkarolása, ez utóbbiban a Toyota magyarországi márkakereskedései is aktívan részt vesznek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az alább részletezett tárgyi adományokat tudja fogadni Budapesten ( Központi Koordinációs Központ, 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 64.), Debrecenben (Szociális és Fejlesztő Központ – 4024 Debrecen, Rákóczi u. 7.) és Miskolcon (Szociális és Fejlesztő Központ – 3524 Miskolc, Leszih A. u. 4.), amelyeket azután továbbjuttat a rászorulók számára:

  • Tartós élelmiszerek (min. féléves szavatossággal): étolaj, konzervek (szárnyas, marha, hal, sertés, húsmentes), keksz, cukor, tészta, száraz hüvelyesek, liszt, rizs, gyerek bébiétel, müzliszeletek, instant leves, ásványvíz, tea, gyümölcslé.
  • Higiéniás szerek: pelenka, fogkrém, fogkefe, nedves törlőkendő, szappan, sampon, WC papír, mosószer, mosogatószer, öblítő, intimbetét, kézi fertőtlenítőszer, maszk.
  • Egyéb: takaró, ágynemű, ágyneműhuzat, hálózsák (csak új), elemek, lámpák, powerbank, fűtőtest.

 

SOCIAL MEDIA