A törökök segítenek az MVM-nek

Hírek

Az MVM távközlési szolgáltatásokat nyújtó leányvállalata a Türk Telekom International tapasztalataira is támaszkodhat a jövőben

A stratégiai fontosságú távközlési szolgáltatásokat nyújtó MVM NET Zrt. és a Türk Telekom International (TTI), amely Közép-Kelet Európa egyik vezető telekommunikációs vállalata, stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Ennek segítségével a két vállalat maximálisan ki tudja aknázni a közöttük lévő adat- és hangszolgáltatásokat érintő termék- és földrajzi szinergiákat. A jelentős magyar gerinchálózattal is rendelkező TTI az MVM NET által kínált szolgáltatásokat Magyarország területén belül, míg az MVM NET a TTI szolgáltatásait Magyarországon kívül kívánja igénybe venni, amely nagymértékben támogatja mindkét vállalat üzleti stratégiáját.

Az MVM NET stratégiájának és jövőképének egyik legfontosabb pillére a magas minőségben biztosított hálózati infrastruktúra szolgáltatás, illetve ennek folyamatos fejlesztése és bővítése. Belföldi viszonylatban a kiemelt stratégiai projektként kezelt hálózatfejlesztési programok biztosítják a vállalat 6.200 kilométer hosszú optikai gerinc- illetve az ehhez csatlakozó elérési hálózatának növekedését. Az MVM NET jelenlegi és a jövőben bekötésre kerülő szolgáltatási végpontjain nagyon magas rendelkezésre állási és minőségi mutatók mentén szolgáltat.

„A megállapodás támogatja mind a nagykereskedelmi, mind az üzleti szegmensben kitűzött céljainkat amellett, hogy a TTI által nyújtott garanciákkal bátran vállalhatjuk nemzetközi irányban is a belföldön alkalmazott magas minőségi mutatókat” – mondta el Krénusz Kornél, az MVM NET vezérigazgatója. „A TTI együttműködéssel magas minőségben és rugalmasan bővíthető kapacitásokkal csatlakozunk a nemzetközi adatforgalom vérkeringésébe” – tette hozzá Krénusz Kornél.

A TTI több mint 20 éve van jelen a magyarországi távközlési piacon jogelődjeinek köszönhetően. A 19 országot érintő több mint 40.000 kilométer hosszú nemzetközi gerinchálózatából mintegy 4.000 kilométer Magyarországon található. Ez a magas rendelkezésre állású hálózat lehetővé teszi, hogy a TTI teljes körű távközlési szolgáltatásokat nyújtson helyi inkumbens, kábeltelevíziós, mobil, internetszolgáltató és üzleti ügyfeleknek is. A TTI fő célja, hogy túlteljesítse és túlszárnyalja ügyfelei elvárásait.

„A TTI nemzetközi tapasztalatait és ügyfélbázisát, valamint az MVM NET hazai szakértelmét egyesítve mind a TTI, mind az MVM NET magasabb minőségben tudja kiszolgálni üzleti partnereit” – mondta Mehmet C. Toros, a TTI Csoport elnök-vezérigazgatója. „Az MVM NET jelenleg több mint 20.000 végpontot fed le Magyarországon, elsősorban azokon a területeken, ahol a TTI végfelhasználói találhatóak” – tette hozzá az igazgatótanács elnöke.

„Mindkét vállalat számára stabil jövőképet vetít előre ez a megállapodás. A mai digitális világban egyre nagyobb hangsúlyt kap a szolgáltatások magas rendelkezésre állása és biztonsága. Ezek a kiemelt paraméterek fontos szerepet kapnak mind a TTI mind az MVM NET ügyfelek kiszolgálása során” – mondta el Ujhegyi András, az MVM NET kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. „Meggyőződésem, hogy a magas minőség és biztonság, új ügyfeleket, új piacokat, szilárd és eredményes jövőt eredményez mindannyiunk számára” – tette hozzá Ujhegyi András.

„A nemzetközi távközlési piacon egyre fontosabbak az olyan stratégiai együttműködések, melyek az egymás szolgáltatásainak kölcsönös igénybevételén túl, a partnerek ügyfélismeretén alapuló közös gondolkodással segítenek a komplexebb üzleti igények kiszolgálásában is” – mondta Stuart Evers, a Türk Telekom International kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

„A vállalat földrajzi elhelyezkedésének és a TTI együttműködésnek köszönhetően új távlatok nyílnak meg az MVM NET nemzetközi nagykereskedelmi tevékenységében is, mint régiós tranzitszolgáltató” – mondta el Cserép Gergely az MVM NET stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. „Nem utolsó sorban olyan multinacionális üzleti ügyfelek kiszolgálására nyílik lehetőség, akik a TTI keretszerződések alatt találkoznak majd a magyar vállalat szolgáltatásaival” – tette hozzá Cserép Gergely.

„Az MVM NET választása azért is esett a TTI-ra, mert egy professzionális értékesítő, műszaki, pénzügyi és beszerző csapat dolgozik a magyarországi központunkban azért, hogy a TTI stratégiai ügyfelei a legmagasabb szintű, minőségi kiszolgálásban részesüljenek” – mondta Linkai Zsolt, a TTI stratégiai ügyfelekért felelős osztályvezetője. „Az MVM NET-tel kötött stratégiai megállapodás új dimenziókat nyit mind a két távközlési cég életében, mivel egyesíti a két vállalat birtokában lévő, a régióban egyedi tulajdonságokkal felruházott távközlési hálózatok pozitív tulajdonságait” – tette hozzá Linkai Zsolt.

SOCIAL MEDIA