A szervezők meglepetéseként a két ünnep között is, sőt egészen január 6-ig marad a LEGO villamos Budapest karácsonyi díszbe öltözött belvárosában, így azoknak sem kell aggódniuk, akik a sűrű adventi időszakban nem tudták megnézni a különleges játékvillamost.
Az ünnepek a legtöbb család számára az év legsűrűbb, legmozgalmasabb időszakát jelentik, amikor a rengeteg tennivaló és elfoglaltság mellett sokszor nem jut idő a kikapcsolódásra, pihenésre. Ez különösen igaz a szentestét megelőző időszakra, ezért a BKV, a BKK, a Budapest Brand és a LEGO csapata a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy a teljes ünnepi időszak alatt kint marad a LEGO villamos a Deák Ferenc téren.
Így, ha két családlátogatás vagy bejgli között egy kis friss levegőre vagy sétára vágynánk, vagy egyszerűen szeretnénk a gyerekeket kicsit megmozgatni, látogassuk meg LEGO Vilit, Budapest legvidámabb villamosát az ünnepi fényekbe öltözött belvárosban. Az életnagyságú játékvillamos a világ legnagyobb kötött pályán mozgó LEGO-építménye, amelyet most mindenki saját kockáival is kidíszíthet.
A LEGO Vilivel a szervezők a közösségi közlekedés mellett a játék fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, amely a tanulás egyik legfontosabb eszköze és fontos szerepet tölt be a gyerekek fejlődésében. A nem mindennapi villamoskocsi színes megjelenésével és barátságos lényével azonnal belopta magát nemcsak a fővárosiak, de a turisták szívébe is, akik pillanatok alatt hírét vitték világszerte a különleges budapesti látványosságnak.
A LEGO villamos a korábbi időpont, december 20. helyett egészen vízkeresztig, azaz 2025. január 6-ig lesz látható a Deák Ferenc téren, hogy mindenki kedvére megcsodálhassa – írják.
Ezt az 5+1 apró gesztust kérik a járművezetők az utasoktól karácsonyra
Naponta hárommillió utazás valósul meg a fővárosi közösségi közlekedésben. Ez hárommillió (úti)célt is jelent, amelyek teljesítésében rengeteg szerepe a budapesti közösségi közlekedésben dolgozó közel ötezer járművezetőnek, akik bárhová is igyekszünk segítenek célba érni. A BKK most összegyűjtött 5+1, az utasok szempontjából jelentéktelennek tűnő, de a járművezetők mindennapjait nagyban megkönnyítő karácsonyi kívánságot.
- Elő a jegyekkel és a bérletekkel
Jelentősen meggyorsíthatja a buszra, trolira vagy villamosra való felszállást, ha már a jármű érkezése előtt előkészítjük az érvényes jegyet vagy bérletet. Mindebben a BKK BudapestGO alkalmazása nagy segítségünkre lehet, hiszen pár kattintással, gyorsan, akár az utazás kezdete előtti pillanatokban is tudunk jegyet vagy bérletet vásárolni. A társaság nemrég egy „felszállok gomb” nevű új fejlesztéssel látta el az alkalmazást, melynek köszönhetően a bérlettel és napijeggyel rendelkezőknek felszálláskor már nem kell kódot beolvasni, elég csak rákattintani a „felszállok” gombra, majd kiválasztani az aktuális járatot, amelyet GPS-alapon érzékel az alkalmazás. Ezután megjelenik a mozgó ábra, amelyet elsőajtós felszálláskor a járművezetőnek, a metróbejáratnál ellenőrzés esetén pedig az ellenőröknek kell felmutatni.
Ha kevésbé rajongunk a digitális megoldásokért, akkor sincs gond, hiszen továbbra is vásárolhatunk papíralapú jegyet, viszont, ha ezt a járművön szeretnénk megtenni, akkor készüljünk pontos összeggel, mert előfordulhat, hogy a járművezető nem tud visszaadni.
- Tartsuk be a fel- és leszállás íratlan szabályait
Ha elsőajtós felszállás van érvényben, akkor csak az első ajtót vegyük igénybe, a többi járat esetében viszont bátran használjuk a hátsó ajtókat felszállásnál is, meggyorsítva ezzel az utasáramlást. Mindenekelőtt persze figyeljünk másokra: várjuk meg, amíg mindenki leszáll, ne álljunk az ajtóba, a jármű is gyorsabban fog tudni elindulni, ha kölcsönösen segítjük egymás közlekedését.
A leszállásra készüljünk fel időben, a leszállásjelző gomb megnyomásával jelezzük előre a járművezetőnek, hogy tudja, hol kell megállnia.
- A biztonság az első
A legfontosabb, hogy mindannyian biztonságosan célba érjünk, ehhez pedig elengedhetetlen a kölcsönös figyelem, bármilyen közlekedési eszközt is veszünk igénybe. Ha buszon vagy trolin utazunk, ne álljunk a járművezető melletti és az ajtó előtti – a buszokon sárgával jelölt – területre, mert akadályozzuk a vezetőt a kilátásban. Szintén fontos, hogy ne vonjuk el a sofőr figyelmét: kerüljük a felesleges beszélgetést vagy zajkeltést, főleg menet közben.
Figyeljünk arra is, hogy mindig biztonságosan utazzunk: ha nem tudunk leülni, akkor kapaszkodjunk, hiszen bármikor adódhat olyan helyzet, amikor intenzív fékezésre kényszerül a jármű. A járművezető is nyugodtabban végezheti a munkáját, ha bízhat abban, hogy felkészülünk a hasonló helyzetekre.
- Úgy vigyázzunk rá, mintha a sajátunk lenne
Tartsuk tisztán a járműveket. Ne együnk, ne szemeteljünk, hiszen naponta több ezer utas utazik egy-egy közlekedési eszközökön, és nemcsak a járművezetőknek, hanem utastársainknak is kellemetlenséget okozunk, ha nem tartjuk be a szabályokat. Kerüljük a rongálást is, vigyázzunk a járművek épségére, és ha az ellenkezőjét tapasztaljuk, mindenképp jelezzük a sofőrnek.
- Babakocsival is mindig éberen
Aki babakocsival szeretne buszra vagy trolira szállni, az használhatja a kijelölt második ajtót is. Ennek köszönhetően könnyen elérhetők a gyermekhordozók számára fenntartott helyek, anélkül, hogy át kellene küzdeni magunkat az egész járművön.
Fontos azonban, hogy először mutassuk meg a jegyünket a járművezetőnek, és jelezzük a felszállási szándékunkat. Ezt követően a hátsó ajtókat csak kicsivel később nyitja a járművezető, de ne aggódjunk, figyelnek ránk! Érdemes figyelni arra, hogy a járműre felszállva mindig toljuk, a járműről leszállva mindig húzzuk a babakocsit. Ezzel megakadályozható, hogy a babakocsi kereke esetleg beakadjon az ajtó és a peron közé és az kisebb galibát okozzon.
+1 Jótett helyébe jót várj
Az év vége és a karácsony közeledtével hajlamosak vagyunk ingerültebbek, türelmetlenebbek lenni, mindenki siet, és szeretne a lehető leggyorsabban célba érni. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy hogyan bánunk egymással. Próbáljunk megértőek lenni az esetleges késések iránt: ha a jármű késik vagy zsúfolt, ne a vezetőt hibáztassuk, hiszen ő is csak a forgalmi körülményekhez igazodik.
Egy kis udvariasság és kedvesség nemcsak karácsonykor jön jól, de ilyenkor még jobban számít: apróság, de már azzal mosolyt csalhatunk a másik arcára, ha kedvesen köszöntjük, tiszteletteljesen beszélünk és viselkedünk egymással. Ha bármilyen probléma adódik menet közben, próbáljunk meg nyugodtak maradni, és kövessük a járművezető utasításait. Ha pedig esetleg még meg is köszönjük a járművezetőnek, hogy elvitt minket úti célunkhoz, már tettünk valami jót idén karácsonykor.