A táborozás is egyre drágább lesz

Hírek

Egyre több táborszervező kénytelen megemelni a táborok árait a megnövekedett költségeik miatt, így a vakációs programok díjai is eltérhetnek akár két hét múlva is a mostanitól. A már lefoglalt táborok árait tartják a táboroztatók a szülőknek, anyagi oka is van annak, hogy miért érdemes mielőbb foglalni.

 

Az idő pénz, és ez a közmondás a táborok világában nemhogy aktuális, de különösen sürgető, ugyanis az árak sok vakációs lehetőségnél emelkedtek.

Az elmúlt két-három hétben rengeteg táborszervező jelezte, hogy kénytelenek emelni a táborárakat a korábbihoz képest, ugyanis a kiadásaik, mint étkeztetési költségek vagy a gyerekek szállásának díjai, megemelkedtek. A jó hír, hogy az érintett táboroztatók úgy nyilatkoztak, hogy a korábban lefoglalt táborok árait nem kívánják megváltoztatni, azaz a már lefoglalt programok esetében nem várható árnövekedés.” – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

Már csak egy hónap van a nyári szünet kezdetéig, és ilyenkor hatalmas a tumultus a táborjelentkezéseknél. Azon felül, hogy a legjobb ár-érték arányú turnusok nagyon gyorsan betelnek, az előbb említett árnövekedés folytatódhat, nem garantálható, hogy egy vakációs program ma érvényes ára akár két héten belül ne nőne meg akár 5-10%-kal – mondta el a szakember.

Az árak növekedése ellenére rekordrészvételre lehet számítani az idei nyári szünetben, sőt a hagyományos tábortémák mellett egyre több meghökkentő vagy extrém táborra is jelentkezhetnek az érdeklődő gyerekek és szüleik. A kínálat már most is hatalmas, több mint 900 ellenőrzött táborturnust lehet foglalni már a Táborfigyelőn.

 

SOCIAL MEDIA