Bogdán Lászlóval csak egyszer volt szerencsém személyesen találkozni. Néhány évvel ezelőtt egy szakmai konferencián futottunk össze az ebédlőben, ahol a maga visszafogott humorával csendesen megjegyezte, hogy „de hisz nincs itt semmi rendes cigány étel”. Végül a tárkonyos csirkeraguleves fölött elegyedtünk beszélgetésbe, melyet frappánsan azzal a kérdéssel zárt, hogy „tulajdonképpen neked és nekem ugyanaz a szakmánk, nem?”. Mélységesen igaza volt, azt leszámítva, hogy ő igazi „poeta natus” volt, vagyis olyan született „költő”, aki bár nem tanulta a válságmenedzseri szakmát, a roma lakosság integrációjával kapcsolatos problémákat mégis annyira ösztönösen és hatékonyan kezelte, mint előtte soha senki.

Az Árpád-kori eredetű Cserdi település a Mecsek hegység legnyugatibb részén fekszik, Pécstől mindössze 20 kilométerre. A falut 1326-ban az ispotályos keresztesek Szentlőrinccel együtt bérbe adták, majd később az Esterházy család birtokába került. A 19. század elején német családok is települtek a magyar lakosság mellé, később nagy számban költöztek be cigányok is. Ma már a roma nemzetiség alkotja a mintegy 400 fős lakosság döntő többségét.

A település korábban az egyik legrosszabb bűnügyi statisztikájú községnek számított Magyarországon, de a 2000-es évektől kezdve fokozatosan fejlődni kezdett, ami nagyban köszönhető a Bogdán László polgármester által a lakosság bevonásával kezdeményezett megelőző és integráló programoknak. Ma, amikor a 2020. július 13-án, mindössze 46 évesen elhunyt roma vezetőt búcsúztatjuk, Cserdi már mintaértékű falu, ahol békében és hatékonyan termelnek a különböző etnikumú emberek, és szeretettel várják a betérő idegent. A lakosoknak már nem kell lehajtott fejjel járniuk, nem közmunkából élnek, és nem állnak sorba segélyért a hivatal előtt. Azt, hogy pontosan hogyan jutott idáig a település, és mi volt mindebben az időközben szakmai és emberi példaképpé váló Bogdán László szerepe, a következőkben idézzük fel.

Cigányputriból termelési vezető

Bogdán László beleszületett Magyarország legrégebbi krízisébe. Mélyszegény bányászcsaládban nőtt fel, gyermekkori élményeit százezer másik roma fiatalhoz hasonlóan a cigányputrik kilátástalan nyomora határozta meg. 1988-ban végezte el az általános iskolát, de anyagi okokból nem tanulhatott tovább, így önképzéssel fejlesztette tudását. Saját bevallása szerint még 16 évesen is rákényszerült arra, hogy lemásszon a közeli dögkútba, hogy legalább néhanapján húst ehessen a család. Egészen kisgyermek korától körbelengte egyfajta mélyen gyökerező küldetéstudat, személyiségfejlődését alapjaiban határozta meg vallásossága, a környezete iránti lojalitás és a roma lakosság elfogadtatásának sürgető kényszere.

Nem nyugodott bele a sorsába; elhivatottságát és kitartását jól mutatja, hogy 16 és 18 éves kora között naponta akár 20–25 kilométert is gyalogolt annak érdekében, hogy munkát találjon. Bogdán László végül 1992-ben a Nokia egyik beszállítójánál, a finn tulajdonban lévő Elcoteq Magyarországnál kezdett dolgozni takarítóként, majd betanított szalag menti munkás lett. Főnökei fokozatosan felismerték ösztönös vezetői képességét, megbízhatóságát és teherbírását, aminek köszönhetően rövid idő alatt végigjárta a hierarchia összes lépcsőfokát, 2010-ben már termelési vezetőként vált meg munkahelyétől. Ezzel párhuzamosan 2002-ben független jelöltként először Cserdi alpolgármestere, majd 2006-ban a falu polgármestere lett, mely tisztséget haláláig betöltött. Vidékfejlesztési és integrációs elképzeléseit a korábbi munkahelyén elsajátított versenypiaci precizitással, saját maga intenzív szerepvállalásával valósította meg. Azt vallotta, hogy a romák útja csakis a kölcsönös tudásátadással, a többségi társadalom sztereotípiáinak ledöntésével vezethet egy jobb, emberibb élethez.

Öngondoskodás, függetlenség és kétkezi munka

Bogdán László nagyon fontosnak tartotta az öngondoskodást, és hogy a cigányok felismerjék: nem függhetnek tovább másoktól. Terveihez megfelelő alapot nyújtottak a baranyai kistelepülés természeti adottságai és klímája: Cserdi környéke ugyanis nemcsak erdőségben és vadállományban gazdag, de bőségesen termő borvidékként is jegyzik. Polgármesterként Bogdán László egyik legfontosabb intézkedése az volt, hogy oktatást indított a családoknak a háztáji gazdaság üzemeltetéséhez szükséges szakismeretek megszerzésére, aminek eredményeképpen a falu tulajdonában lévő földeken a cserdiek közös erővel fóliasátrat építettek, és a mai napig hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak.

Bogdán maga sem riadt vissza a kétkezi munkától, aktívan részt vett a mezőgazdasági folyamatok kialakításában, a közösség motiválása céljából pedig gyakran lehetett vele találkozni a földeken, miközben nyakig sárosan, könyékig feltűrt ingujjban kapál. Hogy mennyire ösztönösen inspirálta, és milyen jó pedagógiai érzékkel fegyelmezte az övéit, azt jól mutatja, hogy a munkahelyről való késés egyedüli szankciója az volt, hogy az illetőnek a késés idejével megegyező időtartamban hangosan fel kellett olvasnia a Micimackóból. Bár a mese népszerűsége azóta sem csökkent, a késések ma már mindössze heti néhány percet tesznek ki, a megtermelt feleslegből pedig szegény családokat támogatnak országszerte.

Bogdán László támogatta a közmunka intézményét is, így falujában kertészetiközmunka-lehetőséget biztosított, melynek keretében a lakossággal közösen hozták rendbe Cserdi házait, közterületeit. A gyermekek számára rendszeres sportolási lehetőségeket szervezett, és a fiatal lányok nőgyógyászati felvilágosító kampányától sem riadt vissza, ha a közösség tudatosabb, öngondoskodásra épülő szemléletformálása volt a feladat. Tevékenységének következtében a helyi munkanélküliség 90 százalékról 15 százalékra esett vissza, a bűnözés szinte teljesen megszűnt, az írástudatlanságot pedig sikerült felszámolni a felnőtt lakosság körében is.

Persona non grata: „köcsögmentesítés” és az őcsényi menekültügy

Miközben a faluja ünnepelte, politikusként a cserdi polgármester folyamatosan ellentétben állt a hivatalos, politikai pártokhoz kötődő roma szervezetekkel; gyakran bírálta őket azzal, hogy elherdálják a cigányoknak szánt állami támogatásokat, feleslegesek, sőt egyenesen kártékonyak, ezért fel kell számolni őket. Bár „egyszerű” cigány ember volt, végtelen szuggesztivitásával mégis képes volt felforgatni maga körül a világot és hatni az emberekre. Nem csupán hallatta a hangját minden olyan ügyben, amelyet fájdalmasnak ítélt népe számára, de még akkor is ment előre, amikor már csak magára számíthatott. Legendásan szókimondó nyilatkozataival gyakran lépte át az üres pózokhoz szokott nyilvánosság ingerküszöbét, ütős szlogenjeivel (például „Önöknek termeltük, nem Önöktől loptuk!”; „Csak az tud adni, akinek van!”) pedig ügyesen tematizálta és csupaszította le a cigánysággal kapcsolatos médiadiskurzust.

Az elmúlt években a polgármester vitathatatlan eredményei ellenére – esetleg éppen azok miatt – sokak haragját váltotta ki a cigány vezetők körében és a szélsőjobboldali sajtóban, miközben a romák döntő többsége meg volt győződve arról, hogy Bogdán módszerei az egyedüli olyanok, amelyek hosszú távon célravezetőek a cigányság felzárkóztatása szempontjából. 2013-től egyre többen támadták elképzeléseit; még az év májusában országos vitát váltott ki például a sokak szerint túlságosan radikális bűnmegelőzési programja, amelynek keretében cigány gyerekeket, illetve azok szüleit vitte sokkoló börtönlátogatásra. A „köcsögmentesítési” program célja az volt, hogy a börtönviszonyokkal való szembesülés elrettentse a családokat a bűnözéstől, és a tanulás felé fordítsa a fiatalokat. A tudatosan provokatív címválasztás mögött az állt, hogy Bogdán szerint a börtönön belüli erőszak általános, hétköznapi jelenség, mely ellen a leghatékonyabb védekezés, ha bűnözés helyett az iskolát és a tisztességes munkát választja az ember.

A másik nagy port kavart nyilatkozatát 2017-ben, az őcsényi menekültügy kapcsán tette, miután a helyi falugyűlés az oltalmazott státusszal rendelkező menekültek nyaraltatása ellen foglalt állást. Válaszul Bogdán kijelentette, hogy Cserdiben szívesen látnák az Őcsényben nem kívánatos családokat, és büszkék lennének rá, ha a Migration Aid segítségével náluk pihennének néhány napot. Arra a kérdésre, hogy mégis mit szólnak ehhez a falubeliek, a polgármester nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy „ők velem együtt 800 éve migránsok ebben az országban”. Bogdán Lászlót állítása szerint pár nappal ezen kijelentése után több fizikai és lelki atrocitás is érte.

Súlyos betegség, Gyöngyöspata és „cigányplutónium”

2017 márciusában a cserdi vezető az Egyesült Államokba utazott, hogy megtartsa felkavaróan őszinte, „Csak egy cigány” című előadását, melyben a roma nők hátrányos helyzetére hívta fel a figyelmet. Súlyos betegségét az ENSZ-ben tartott beszéde során őt ért rosszullétet követően diagnosztizálták. Betegsége egészen a végsőkig nem gyengítette, hanem inkább erősítette küldetéstudatát, és még intenzívebbé tette munkáját. Legutóbb például a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítés kapcsán nyilatkozott; akkor azt mondta, hogy „nem az a kérdés, hogy a bíróság ítélete helytálló-e, vagy sem, hanem az, hogy egy normális országban egyetlen államférfi sem áll ki, és beszél hülyeséget egy ilyen érzékeny témában”. Beszédében Bogdán újfent nyomatékosította, hogy a cigánykérdés az elmúlt 30 évben hazánk egyik legkritikusabb szégyenfoltjává vált.

Emlékezetes marad a jövő vidéki Magyarországáról festett víziója is, melyben a cserdi polgármester arra a szociológiai tendenciára hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok öregszenek, a romák pedig fiatalodnak, így valójában már régóta ketyeg a „cigányplutónium”. Bogdán László szerint ebben a robbanó elegyben nem a cigányság maga jelenti a veszélyforrást, hanem inkább a szegénységük mértéke, melynek következtében brutális zónák jönnek létre, és ha az érintett nagyjából 300 településen nem sikerül öt éven belül változást elérni, akkor már késő lesz. „Nincs ránk fogadókészség, leginkább arra vágyik mindenki, hogy bárcsak eltűnnénk innen. Problémának számítunk, nem feladatnak. Pedig ha nem számolnak velünk természetes módon, akkor előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz. 20 éve erről beszélek, hogy meg kell tanulnunk egymással szót érteni, és ebben mindenkinek megvan a maga felelőssége. Félek, hogy még a mi életünkben megvalósulnak azok a szegregátumok, amelyek fölött a rendőr is repülővel megy el” – mondta 2017-ben. A sors keserédes fintora, hogy ezt az ijesztő, mégis reális víziót ő maga már biztosan nem éli meg. Bár tele volt tervekkel – idén ősszel számos telt házas előadást tartott volna –, 2020. július 14-én reggel holtan találták a cserdi önkormányzat egyik épületében.

Bogdán László öröksége

Bogdán László a sikereit sokéves küzdelemmel, szorgalommal és önfeláldozással érte el, amit rengeteg szorongás, önmarcangolás és nemtelen politikai támadás kísért. Az elmaradott, nyomorúságos településből virágzó gazdaságot működtető, folyamatosan fejlődő mintaközösséget épített, miközben nap mint nap azzal szembesült, hogy cigánynak lenni nemcsak identitás, hanem statikus létállapot, rosszabb esetben életre szóló billog is egyben. Őszinte, hiteles ember volt, aki különösen nagy figyelmet fordított az iskoláztatásra, a tehetséggondozásra, a cigányok többségi társadalommal kialakított, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatának ápolására. Munkája során mindvégig szem előtt tartotta a tágabb politikai, gazdasági, történelmi és szociológiai kontextust, miközben minden egyes középiskolába menő cigány lányt, sikeresen munkát találó családapát, közösen megtermesztett paprikát fontos lokális eredményként könyvelt el.

Bogdán László hitt a személyes részvétel erejében, a problémák szépítgetés nélküli kimondásában, és sosem mismásolta el azokat a tényezőket, amelyekkel a cigányság a saját sorsát, integrációját nehezíti meg önmaga számára. Lankadatlanul küzdött az előítéletek ellen, meggyőződése volt, hogy ellenszélben lehet kihozni magunkból a legtöbbet. Márpedig ahogy a Hetek közéleti hetilap megemlékezésében olvasható, „ellenszélből […] neki is kijutott bőven. Nemcsak politikai vagy etnikai értelemben, hanem a túlélésért folytatott küzdelmében is, többek között akkor, amikor 140 kilométereket utazott a kemoterápiás kezelésekre.” Betegsége alatt már „csak” katalizátorként tekintett a tevékenységére, és tudatosan háttérbe húzódott. Ha kérdezték is Cserdiről, következetesen mindig csupán annyit mondott, „látható, hogy nélkülem is jól működik minden”. Szívből kívánom, hogy igaza legyen.