A NAIH szerint Magyar Péter jogsértően listázta az ATV munkatársait

Hírek

Magyar Péter még júniusban hagyta ott az ATV stúdióját, amikor Rónai Egon az  Egyenes beszéd című műsorban átadott egy dossziét arról, hányszor volt a csatorna vendége, miközben ő a választások utáni beszédében arról beszélt, nem hívták meg. A Tisza Párt politikusa szerint provokáció történt. Szerinte a megafonos propagandisták oldalain egy perccel azután, hogy levette a mikrofont, már kint voltak az előkészített posztok.

Facebook-oldalán azt írta: az ATV a Fidesz házitelevíziója, Németh S. Szilárd, vezérigazgató, NER-lovag. Közzétette több munkavállaló vallási hovatartozását, illetve egyiküket volt III/III-as ügynöknek nevezte. Emiatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult – írja a 24.hu.

Magyar Nemzethez most eljuttatott, hivatalos dokumentum szerint a NAIH döntött, felszólította Magyar Pétert, törölje közösségi oldaláról a jogellenesen nyilvánosságra hozott személyes adatokat, a jövőben pedig tartózkodjon a hasonló akcióktól.

„A Hatóság tájékoztatja, hogy az Infotv. 56. § (2) bekezdése értelmében Dr. Magyar Péternek – egyetértése esetén – haladéktalanul meg kell tennie a jelen felszólításban megjelölt szükséges intézkedéseket, és a megtett intézkedéseiről, illetve – egyet nem értése esetén – álláspontjáról jelen felszólítás kézhezvételétől számított harminc napon belül írásban, dokumentumokkal igazoltan köteles tájékoztatni a Hatóságot.

Az Infotv. 58. § (1)  bekezdése értelmében, ha a felszólítás alapján a jogsérelem orvoslására, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetésére nem került sor, a Hatóság a tájékoztatási határidő lejártát követő harminc napon belül dönt a szükséges további intézkedések megtételéről.”

Fotó: ATV

SOCIAL MEDIA