A Mustang lett a világ legkelendőbb sportkocsija

Hírek Kiemelt

Az 56 éves Mustang két globális címet is magáénak mondhat, hiszen ez a modell a világ legkelendőbb sportkocsija, és immár sorozatban ötödik éve a világ legnagyobb darabszámban eladott sportkupéja. És ha ez nem lenne elég: az elmúlt 50 évben Mustangból adtak el legtöbbet az USA sportkocsi-piacán.

“Büszkék vagyunk a Mustang tartós sikerére – nyilatkozta Jim Farley, a Ford Motor Company vezérigazgatója. – Svédországtól Sanghajig egyre több autórajongó érezheti át a szabadság és a végtelen amerikai utak hangulatát ebben az új modellben. Nagy megtiszteltetés, hogy immár 56 éve szolgálhatjuk a Mustang-tulajdonosok és rajongók szenvedélyét.”

 

Két globális értékesítési rekord

Az IHS Markit legfrissebb újautó-regisztrációs adatbázisa szerint tavaly 102.090 darab Mustang kelt el, így 2019-ben ez a modell lett világ legnagyobb darabszámban értékesített sportkocsija. Ebben az időszakban a Mustang eladásai Németországban 33 százalékkal, Lengyelországban pedig közel 50 százalékkal nőttek, sőt Franciaországban majdnem megduplázódtak. Magyarországon tavaly 157 Mustang talált gazdára, ami 42 százalékkal több, mint az előző év hazai Mustang eladási száma.

A 2019-es év másik komoly teljesítménye, hogy a Mustang immár zsinórban ötödször nyerte el a világ legkelendőbb sportkupéjának címét. Az IHS Markit definíciója szerint a kétajtós és a kabrió karosszériaváltozatok is a sportkupé kategóriába tartoznak.

2019-ben a Ford 9.900 Mustangot értékesített Európában, ami 3 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. *

Európában a Mustang kétféle (Fastback és Convertible) kivitelben, illetve kétféle hajtáslánccal kapható. Ezek egyike a tízfokozatú automata sebességváltóval összekapcsolt 449 lóerős, 5,0 literes V8-as blokk, a másik pedig a 291 lóerős, 2,3 literes EcoBoost benzinmotor, amihez hatfokozatú manuális sebességváltó tartozik.

A különleges kivitelű Mustang BULLITT gépházában egy továbbfejlesztett, 460 lóerős, 5,0 literes V8-as motor dübörög; a Fastback változatban kínált modellhez Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezés választható, és az autót számos speciális külső és belső kiegészítő teszi még egyedibbé.

 

 

Megjegyzés: Az IHS Markit kormányzati és más forrásokból állítja össze globális járműregisztrációs nyilvántartását, és több mint 80 ország piacát követve regisztrálja az új járművek globális értékesítésének 95 százalékát. Az IHS Markit meghatározása szerint a sportkocsik kategóriája az IHS Markit globális sportkocsi-szegmensében szereplő összes járművet magában foglalja. A Mustang az Amerikai Egyesült Államok legkelendőbb sportautója volt az elmúlt 50 évben a Ford 1966-2018 közötti összesített elemzése alapján, amit az IHS Markit biztosított, figyelembe véve az USA összesített újautó-regisztrációs adatait az összes sportautó-szegmensben.

A Ford Mustang 2.3 EcoBoost legalacsonyabb CO2-kibocsátása 204 g/km, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása pedig 9,0 l/100 km (NEDC)

A Ford Mustang 5.0 V8 legalacsonyabb CO2-kibocsátása 268 g/km, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása pedig 11,8 l/100 km (NEDC)

A Ford Mustang Bullitt 5.0 V8 legalacsonyabb CO2-kibocsátása 287 g/km, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása pedig 12,6 l/100 km (NEDC)

Az üzemanyag/energiafogyasztási, CO2-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság adatait az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve a legfrissebb EC/692/2008 direktíva alapján regisztrálták. A könnyű haszongépjárművek típusbizonyítványa a Világszinten Összehangolt Könnyűgépjármű-Vizsgálati Eljárással (WLTP) készül, és üzemanyag/energiafogyasztási és CO2-kibocsátási adataikat az Új Európai Vezetési Ciklus (NEDC) és a WLTP eljárás szerint is mérik. A WLTP a 2020-as év végén váltja fel teljesen az NEDC eljárást. Az NEDC kivezetésének időszakában a WLTP által mért üzemanyag-fogyasztási és CO₂-értékeket visszaszámítják az NEDC szabvány szerinti értékekre; ez a ‘korrelációs eljárás’. Az új értékek némileg különböznek majd a korábbi fogyasztási és emissziós értékektől, mivel a vizsgálat néhány eleme is megváltozik, így előfordulhat, hogy ugyanazon járműhöz különböző üzemanyag-fogyasztási és a CO2-kibocsátási adatok tartoznak.

 

*Az Euro 20 piac tagjai a következő országok: Ausztria, Belgium, Nagy-Britannia, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Románia, Svédország és Svájc.

SOCIAL MEDIA