A Mediabrands vezetői előléptetéseket és megváltozott menedzsment struktúrát jelentettek be

Karrier

Az IPG Mediabrands Nink Lászlót nevezte ki magyarországi vezérigazgatójának, így ő felel az összes Mediabrands ügynökségért Magyarországon, azaz, a UM, az Initiative, a Reprise, a FastBridge, a MAGNA, a Kinesso és a Matterkind vezetéséért.

 

Nink László

A jövőben Nink László felelős az üzleti működés felügyeletéért, a cégcsoport egységes integrált ajánlataiért, valamint a Mediabrands ügynökségek erőforrásainak és képességeinek teljes kihasználásáért, hogy az ügynökségi csoport továbbra is biztosíthassa az ügyfelek üzleti növekedését és magas szintű elégedettségét. Közvetlen felettese Monika Bronowska, a Mediabrands kelet- és közép-európai régiós vezérigazgatója lesz.

Nink László több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik a kommunikációs területen. A cégcsoport tárgyalásokért, és az ügyfelek versenyképes kondícióért felelős részlegében (MAGNA) eltöltött közel 13 év alatt széleskörű tapasztalatra és szaktudásra tett szert. A MAGNA ügyvezető igazgatójaként a tagügynökségek összes magyarországi médiavásárlási tevékenységért felelt, versenyelőnyt biztosítva a Mediabrands ügynökségeknek, és az általuk kezelt ügyfelek számára. A Mediabrands Magyarország menedzsmentjének 2015 óta tagja.

Záprel Zsolt, aki az elmúlt három évben töltötte be a vezérigazgatói pozíciót, távozik a cégtől.

„László több mint egy évtizeden keresztül nagyban hozzájárult a Mediabrands folyamatos növekedéséhez. A tárgyalási csapat vezetőjeként hosszú távú sikereink egyik motorja volt. Ma a Mediabrands a második legnagyobb médiaügynökségi csoport Magyarországon és tartja ezt a piaci pozíciót, köszönhetően a legutóbbi ügyfélnyeréseknek (MediaMarkt és Penny), valamint a munkatársak elhivatottságának és az ügyfelek magas szintű elégedettségének” – mondta Monika Bronowska, a Mediabrands CEE vezérigazgatója.

Tallósy Imre

A MAGNA ügyvezetői pozíciójában Nink Lászlót Tallósy Imre, a MAGNA korábbi kereskedelmi igazgatója követi.

Tallósy Imre elismert médiapiaci szakember, több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik az offline és online média területén, mind médiaügynökségi, mind ügyféloldalról. A MAGNA-hoz 2015-ben csatlakozott kereskedelmi igazgatóként és a lehető legjobb árak és feltételek biztosításáért felelt a cégcsoport ügyfelei számára.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy két újabb belső előléptetést jelenthetünk be, hiszen Tallósy Imre és Spielmann Katalin új feladatokat lát el, és határozott meggyőződésem, hogy Lászlóval a cégcsoport élén és az új vezetői csapattal új lehetőségek nyílnak meg az IPG Mediabrands előtt. Megújítják és felpezsdítik ügynökségeinket, valamint lehetővé teszik üzletágunk további növekedését” – tette hozzá Bronowska.

Spielmann Katalin

Spielmann Katalin a Mediabrands újonnan létrehozott operatív igazgatói (COO) posztját vette át. Tevékenységével az operatív üzletvitelt segíti, irányítja az ügyfelekkel való együttműködést, valamint a Mediabrands ügynökségek további stratégiai fejlesztése lesz a feladata. Az ügyvezető fő segítőjeként, támogatja Nink Lászlót a stratégia, klasszikus ügyfélszolgálat, valamint minden olyan területen mely az IPG Mediabrands ügyfeleinek növekedését és céljainak elérését célozza.

Spielmann Katalin 2021-ben csatlakozott a Mediabrands-hez az Initiative operatív igazgatójaként, az ügynökségi ügyfélportfólió irányításáért felelős vezetőként, valamint a Mediabrands vezetőségének tagjaként. Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező marketing-kommunikációs szakértő. A Mediabrands-nél betöltött szerepkörét megelőzően különböző helyi és regionális EMEA-pozíciókat töltött be a Coca-Cola-nál és a Johnson & Johnson-nál.

A Mediabrands operatív igazgatói pozíció (COO) egy új szerepkör a vállalat struktúrájában, amely egyesíti az Initiative COO (Spielmann Katalin korábbi szerepköre) és a UM COO-jának feladatait. Ez utóbbi pozíciót eddig Csizmadia Diána töltötte be. A struktúraváltással összefüggésben a UM operatív igazgatói pozíciója megszűnik és Csizmadia Diána távozik a vállalattól.

Erős Attila, a Reprise digitális igazgatója (CDO) szintén távozik a cégtől. A CDO pozíció nem kerül betöltésre.

 

Fotó: mediabrandsstudio.com

 

SOCIAL MEDIA