A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Lengyel Krisztina

Hírek Kiemelt

Tavaly nyáron még  Lengyel Krisztina, idén már Széll-Lengyel Krisztina az Unilever kommunikációs vezetője, akivel ismét a cég fenntarthatósági törekvéseiről beszélgettünk. 

 

A beszélgetés kiindulópontja a klíma- és környezetvédelem, amelyre az Unilever kiemelt figyelmet fordít. Ne feledjük, a cég már 2010-ben olyan komplex fenntarthatósági tervet tett közzé, mint az ENSZ tagállamai által 2015-ben elfogadott SDG, azaz a Sustainable Development Goals. Az Unilever tavaly alapítványt hozott létre Climate and Nature Fund néven, amely 1 milliárd eurót költhet a vállalat célkitűzéseinek megvalósítására. Kulcsszavak: zéró emisszió, dekarbonizáció, megújuló energia.

Ugyancsak fontos kérdések kerültek előtérbe az Unilever által termelt élelmiszerek területén: tápanyagban gazdagabb és kisebb környezetterhelésű élelmiszereket gyártanak, amelyekbe egyre nagyobb arányban kerülnek növényi alapú helyettesítő komponensek a hús helyett. Termékeik jellemző trendje a kevesebb kalória, kevesebb só, kevesebb cukor felhasználása. Ennek érdekében átfogó programot is indítottak Future Foods, és fellépnek az élelmiszer-pazarlás ellen.

Mi a szép? Az Unilever bevezette a „positive beauty” fogalmát, a szépség- és testápolási termékek csomagolásáról és reklámjaiból eltűnt „normál” kifejezés. Hogyan fogadta ezt a közönség, mit és hogyan kampányol ezentúl a cég? Röviden kitértünk az állatokon végzett kísérletek tilalmára és az erdők védelmére is.

Végül, de nem utolsó sorban beszélünk a közeljövő hazai eseményeiről is, az Unilever hamarosan új gyáregységet avat, amitől még zöldebb lesz a termékpalettájuk.

 

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

Hangoljatok este 7-kor a 90.9 Jazzy rádióra!

 

Szakács László főszerkesztő

SOCIAL MEDIA