A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Hinora Ferenc

Kiemelt Márkaépítők Közössége

Mai vendégem Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a Positive Adamsky ügynökség alapító tulajdonosa.

 

Hinora Ferenc a kiadói világban eltöltött kezdetek után hamar saját céget alapított, amely évről évre szép növekedést ért el, és 2021 óta Positive Adamsky néven ismert. A Magyar Marketing Szövetségnek 2013 óta az elnöke.

Beszélgetésünk apropója a szeptemberi Marketig Summit, amelyen idén már több mint kétezer szakember vett részt. Megbeszéljük, milyen témákat járt körül a konferencia, és azt is tisztázzuk, miért skizofrén a marketing. Beszélünk a marketing megváltozott szerepéről a vállalatok tevékenységében, és arra is kitérünk, mi a márkák szerepe a profittermelésen túl.

A Positive Adamsky kapcsán szóba kerülnek a változó ügynökségi modellek, a magyar ügynökségek és a multik kapcsolata, aztán kitérünk a KKV szektorra és non-profit szférára is.

 

Hangoljatok este 8-kor a Jazzy rádióra!

A műsor online is hallgatható a jazzy.hu oldalon. A korábbi adások podcast formában meghallgathatóak a Márkamonitoron.

 

Szakács László főszerkesztő

 

SOCIAL MEDIA