A magyarok tárolási nehézségeit vizsgálta az IKEA felmérése

Hírek

A kutatásból kiderült, hogy Magyarországon a legtöbben úgy gondolják, a konyha az a helyiség, amit a legfontosabb lenne rendben tartani ahhoz, hogy jól érezzék magukat az otthonukban. Ám hiába ez a legfontosabb, ez a legnehezebb feladat is – az otthoni rendszerezés témájában a konyhával kapcsolatos tárolási nehézségek okozzák a legtöbb elégedetlenséget.

 

Tartós élelmiszerek, háztartási gépek, gyümölcsök, tányérok és poharak: rengeteg különböző dolognak kell helyet találni, amit gyakran nehéz maradéktalan sikerrel kivitelezni. Az edények tárolása például sok ember számára okoz bosszúságot Magyarországon. Ennek oka a legtöbbek szerint a kevés tárolásra használható hely (14%), a tárolandó eszközök rendezettlensége és átláthatatlansága (13%), vagy a tárolandó eszközök nehezen hozzáférhetősége (8%).

 

Hol keressük a megoldást?

A válaszadók leggyakrabban ismerősökön, barátokon vagy családon keresztül, az interneten, illetve bútorwebáruházak webshopján kerestek megoldást a tárolási kihívásaikra. A konyhai edények tárolását a felmérésben résztvevők 14 százaléka próbálta már megoldani, azonban a hely hiánya, vagy a kívánt tároló rendszer kialakításának nehézsége miatt még nem sikerült megtalálni az ideális megoldást.

Szerencsére némi kreativitással és a hely okos kihasználásával minden konyhában lehet helye mindennek. A felmérés szerint a tárolóedényeket leggyakrabban dobozokban (11%), rendszerezőkben (7%), falra erősített polcokon, és szekrényekben (7%) és a már meglévő bútorba szerelt extra fiókokban (7%) rejtik el a megkérdezettek.

A nagyitól örökölt kuglófforma, amire csak húsvétkor van szükség, vagy az ünnepi étkészlet tárolása a mindennapokban szintén nem könnyű feladat: azt akarjuk, hogy ezek a tárgyak mindig kéznél legyenek, ha szükség van rájuk, de ne legyenek szem előtt, amikor nem. Mint kiderült, a konyhai eszközök mellett a nem használt vagy ritkán használt háztartási gépek tárolása okozza a legnagyobb elégedetlenséget a magyarok körében.

“Az IKEA több évtizede kínál tárolási megoldásokat, így mind a termékválasztékunkkal, mind az ezek segítségével berendezett enteriőrökkel igyekszünk sokszínű lehetőségeket teremteni vásárlóinknak az áruházakban és a weboldalunkon egyaránt. Természetes módon az évek során változnak a vásárlói igények, ezért folyamatosan azon dolgozunk, hogy tárolási és egyéb lakberendezési megoldásaink megújulhassanak, hogy egy még kényelmesebb és jobb otthoni életet tegyenek lehetővé” – mondta Farkas Mihály, az Örs vezér téri IKEA áruház értékesítési vezetője.

 

Milyen a tökéletes konyha?

Az IKEA Otthoni tárolás kutatása arra is kereste a választ, hogy milyennek képzelik el a válaszadók az ideális konyhát. Ebből kiderült: a dizájn mellett fontosak a praktikus szempontok is, és a tárolási megoldások különösen sokakat érdekelnek: az emberek 71 százalékának az a legfontosabb, hogy maximalizálja a helykihasználást a konyhában. 59 százalék nyitott az új tárolási praktikákra, ugyanakkor a válaszadók 55 százalékának nagyon fontos a tárolási megoldás kiválasztásakor, hogy a bútor, rendszerező stílusát és a megjelenését a személyes ízléséhez igazíthassa – vagyis, hogy a rendetlenségből kevesebb, a személyiségéből több látszódjon az otthonában.

 

SOCIAL MEDIA