A magyarok fele szerint most érdemes lakást felújítani

Hírek Kiemelt

Tízből öt magyar szerint bölcsebb lehet most belevágni egy nagyobb lakásfelújításba, mert úgy vélik, később drágább és nehezebb lenne megvalósítani. A tényleges felújítási kedv azonban csökkent – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából. A felújítást tervezők 20 százaléka valamilyen pénzintézeti kölcsönt is igénybe venne a munkálatok finanszírozására.

 

A Cofidis Hitel Monitor idei második negyedéves felmérése során az elmúlt két évben lakásfelújítást végzők tapasztalatai, valamint a következő évben lakásfelújítást tervezők várakozásai voltak fókuszban.

A magyarok közel fele úgy gondolja, hogy érdemes most megvalósítani a lakásfelújítást, mert még drágább és nehezebb lesz később. Másik felük azonban óvatos álláspontot képvisel: szerintük jobb most várni, mert később talán olcsóbban és könnyebben megússzák. Az elmúlt két évben a saját vagy családjuk tulajdonában lévő lakásban élők 36 százaléka végzett valamilyen munkálatot. Idén azonban csökkent a felújítási kedv: míg az NRC felmérése szerint 2019-ben a lakosság 51 százaléka tervezett lakásfelújítást egy-két éven belül, most jóval kevesebben (17%) vannak azok, akiknél ez a téma napirenden van.

 

Mik a terveik a fűtési rendszerrel?

A legtipikusabb tervezett munkálat a festés, a mázolás és a tapétázás (59%), valamint a fürdőszobafelújítás (28%). A magyarok 20 százaléka tervezi a fűtési rendszer cseréjét vagy kiegészítését az elkövetkező egy évben. A legtöbben modernebb, környezetbarátabb megoldást keresnek. A fűtéskorszerűsítésen gondolkodók 16 százalékát pedig az motiválja, hogy biztosabban hozzáférhető energiaforrásra váltson.

Finanszírozás – átlagosan 700 ezer forinttal került többe a tervezettnél 

A munkálatok átlagosan 2,4 millió forintba kerültek az elmúlt két évben. A legtöbb felújítás drágább lett, átlagosan 700 ezer forinttal került többe, mint eredetileg tervezték. Jellemzően önerőből történtek a munkálatok: 73 százalék saját forrást, illetve megtakarítást is felhasznált, 11 százalék vett fel valamilyen pénzintézeti kölcsönt. Ehhez képest az idén felújításban gondolkodók kétharmada tervez meglévő, saját forrást is használni, 20 százalékuk pedig valamilyen pénzintézeti kölcsönt vesz igénybe.

 

A felújítással kapcsolatos megpróbáltatások

Akik idénre tervezik a munkálatokat, leginkább az áremelkedéssel kapcsolatos nehézségektől tartanak: 56 százalék attól, hogy drágább lesz az anyag, 41 százalék attól, hogy a munkadíj kerül majd többe, 37 százalék pedig attól, hogy nem lesz elég a pénze a munkálatok befejezéséhez.

Azok számára, akik már túl vannak a felújításon, a drágább alapanyagon túl a megfelelő szakember megtalálása, az elhúzódó felújítás és a kényelmetlenségek, kosz, zaj voltak a valódi megpróbáltatások.

A nehézségek ellenére a többség nem bánta meg, hogy belevágott. Ha mégis, akkor a legtöbben azt, hogy nem számoltak a munkálatok elhúzódásával, nem gyűjtöttek össze több pénzt előre, a feszültségeket egymáson vezették le partnerükkel, valamint azt, hogy a spórolás miatt végül nem azokat a dolgokat vásárolták meg, amelyek igazán tetszettek nekik.

 

Fotó: Nolan Issac/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA