A kórházi dolgozókért fogtak össze a Bridgestone munkatársai

Hírek Kiemelt

Maszkokkal segítették a Bridgestone budapesti irodájának munkatársai a koronavírus-járvány frontvonalában harcoló kórházak dolgozóit. A 400 000 Ft értékű adományt a fővárosi Szent Imre Kórház és két vidéki, a ceglédi és a balassagyarmati kórház kapta meg. A kezdeményezést az alkalmazottak hirdették meg, és önkéntesen vehettek részt benne. A gyűjtéshez a budapesti iroda mind a 20 munkatársa csatlakozott, akik közösen döntötték el, hogy mely intézmények kapják meg a maszkokat.

Elkél a segítség

A koronavírus-járvány miatt jelentősen megnövekedett az egészségügyben dolgozók leterheltsége. A járvány elleni harc frontvonalában a fertőzötteket ápoló kórházi dolgozók különösen veszélyeztetettek, munkájuk ráadásul pótolhatatlan. Ezért döntöttek úgy a Bridgestone budapesti irodájának dolgozói, hogy saját kezdeményezéssel gyűjtést szerveznek és az abból befolyt összegből maszkokat vásárolnak, hogy így segítsék az orvosok és ápolók munkáját. A gyűjtőakcióhoz a budapesti csapat mind a 20 tagja csatlakozott, és együtt döntöttek a támogatott intézményekről és a támogatás formájáról. Végül három kórházra esett a választásuk: a budapesti Szent Imre Kórház, valamint a ceglédi és balassagyarmati kórházak dolgozóinak is jutott az összesen 450 maszkból.

 A Bridgestone vállalati szinten is számos alkalommal állt már jó ügy mellé, és ez ösztönzött minket arra, hogy ezt a saját kezdeményezést is elindítsuk.” mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Europe NV/SA, Magyarországi Fióktelepének személygépjármű-abroncs üzletág vezetője. „Hatalmas a teher és a felelősség az egészségügyi dolgozókon, ezek az emberek igazi szuperhősökként gondoskodnak a betegekről. Éppen ezért, ha csak szerény mértékben is, de most magánemberként szerettük volna segíteni a munkájukat.” – tette hozzá.

 

A Bridgestone is folyamatosan segít

A Bridgestone a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként nemzetközi, országos és helyi szinten is támogatja termékeivel és anyagiakkal a különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó intézményeket és szervezeteket. Múlt hónapban a tatabányai gyár adományozott új abroncsokat a Szent Borbála Kórház és a Tatabányai Városrendészet 12 gépjárművére, az elmúlt években pedig új abroncsokat kapott a Semmelweis Egyetem vérszállító flottája, a Tatabányai Tűzoltóság és a Mentőmotoros Alapítvány is. A cég rendszeresen támogatja a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt is, akik a nevetés erejével segítik a gyermekek és idős betegek felépülését.

SOCIAL MEDIA